Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Alapvető, szinte mindenben szerepet játszó sejtélettani mechanizmus részleteit tisztázták kutatásaikkal az idei orvosi-élettani Nobel-díjasok, az amerikai James Rothman és Randy Schekman, valamint a német Thomas Südhof - mondta Várnai Péter, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének egyetemi docense, az MTA doktora. Rothman, Schekman és Südhof professzorok a vezikuláris transzport részleteit tisztázták, vagyis, hogy a sejtekben legyártott molekulák miként kerülnek a megfelelő helyre a sejten belül, illetve azon kívül - magyarázta a szakember. Mint hozzátette, ez egy teljesen alapvető sejtélettani mechanizmus, amelyre szinte minden sejtünk képes, illetve vannak olyanok is, amelyeknek ez a fő feladata. A szakember szerint az idegsejtek közötti kommunikációt biztosító neurotranszmittereknek a leadásához is ezt a transzport-mechanizmust használják az agysejtek. A friss Nobel-díjasok munkásságát elemezve Várnai Péter elmondta: Randy Schekman, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézményének professzora és James Rothman, a Yale kutatója azt írták le, hogy melyek azok a molekuláris komplexek, amelyek a transzport megvalósulásáért felelősek, míg Thomas Südhof, a Stanford Egyetem kutatója alapvetően a folyamat sejtek általi szabályozásának leírásával foglalkozott. A szállítási rendszerben fellépő zavarokról szólva a szakember elmondta, ha csak az idegrendszert nézzük, akkor a neurotranszmittereknek a felszabadulása, illetve gátlása nem csupán az élettani folyamatokban, hanem a különböző betegségek patomechanizmusában is szerepet játszhat, az Alzheimer-kortól kezdve egészen a különböző idegrendszeri mérgezésekig. MTI 2013. október 7., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Ember és környezet

XIV. Magyar Fenntarthatósági Csúcs

Égnek az erdők, a városok. Kontinenseket elmosó áradások, éhínség, forróság, pusztító földrengések, járványok. A migráció megoldhatatlanná vált a nemzetek számára. Természeti, humanitárius és geopolitikai összeomlás tanúi vagyunk. Kiszámíthatatlanná vált nemzeti és világgazdasági folyamatokban, hatalmas bizonytalanságban kell a gazdasági szereplőknek termelni, működni.

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Helyünk a világban

Több mint egymillió magyar él súlyos nélkülözésben

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamokat tekintve ennél csak három országban rosszabb a helyzet, ráadásul hazánkban jelentősen romlott az adat a 2022-es évhez képest.

1.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.