Nincs több pszichiátriai kényszerkezelés Kínában
2013. MÁJUS 02.
2013. MÁJUS 02.
Szöveg nagyítása:
Mostantól csak saját beleegyezésével kerülhet be a pszichiátriára egy-egy beteg Kínában, így nincs több kényszerkezelés - adja hírül az állami média. A kelet-ázsiai országban precedens nélkülinek számító, a pszichiátriai betegeket védő törvény azután született, hogy számos jogvédő és jogi érdekvédelmi szervezet tiltakozott a korábbi gyakorlat ellen, amellyel lehetővé vált több százezer ember akaratán kívüli elmegyógyintézetbe "zárása". Ezt a gyakorlatot gyakran alkalmazták többek között az aktivisták, a másként gondolkodók és a petíciót benyújtani próbálók megbüntetésére - figyelmeztettek a jogvédők. A Global Times központi lap maga is beismeri: a korábbi, törvény által nem szabályozott gyakorlat komoly társadalmi elégedetlenség forrásául szolgált. A tavaly októberben elfogadott és szerdán életbe lépett rendelkezés értelmében csak a beteg beleegyezésével lehet valakit intézetbe zárni, ugyanakkor ez alól a legsúlyosabb esetek kivételt jelentenek, vagyis amennyiben állandó felügyeletet igényel egy páciens vagy saját magára és környezetére veszélyt jelent, nem szükséges az előzetes beleegyezés - részletezi a lap a rendelkezést. A szabályozás szerint az egészségügyi alkalmazottaknak azt is "figyelembe kell venniük", ha a betegek az intézetből való elbocsátásukat kérik. Az új törvénynek kritikusai is vannak: így az újságnak nyilatkozó pszichiáter, a sanghaji mentális egészségközpont egyik munkatársa például megkérdőjelezi az új törvény forradalmi jellegét, mondván, az nincs pontosan meghatározva, pontosan milyen formát kell, hogy öltsön a betegek beleegyezése. Az új szabályok a betegek személyes adatainak védelmére is kitérnek, így indokolatlan esetekben tilos a nevek, címek, foglalkozások közzététele. MTI 2013. május 2., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia
A klinikai gyógyszerészek oktatása Kínában
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás