Hírvilág

Negyedik alkalommal gyűjtöttek adatokat magyar kutatók a chilei Ojos del Saladón

2018. MÁRCIUS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Nagy Balázs geográfus által vezetett expedíció 2012 óta gyűjt adatokat az örökfagy változásáról és a vízjelenlét átalakulásáról a Száraz-Andokban fekvő, szélsőséges időjárásnak kitett tűzhányón. A kutatócsapat a globális felmelegedés következményeit vizsgálja ezen az ember által szinte teljesen érintetlen tájon. Az expedíció 4200 métertől 6893 méterig hat magassági szinten elemzi az örökfagy jelenlétét, területi elterjedését és változásait. Emellett vizsgálják az extrém magasságban kialakult (időszakos) hegyi tavak jelenlétének okait, valamint a vulkáni kísérőjelenségek (gőzfeltörések, hévizek) környezetfejlődést befolyásoló szerepét is. "Ebben az évben majdnem minden hegyi mérőhelyen műszereket kellett cserélnünk, mert vészesen közeledett az akkumulátorok élettartamának vége. Letöltöttük a tárolt adatokat, új mérőhelyeket is létesítettünk" - mondta el az MTI-nek Nagy Balázs. Hozzáfűzte: emellett üledék- és vízmintákat vettek, mivel kíváncsiak a sivatagban jelenlévő víz pontos eredetére, de arra is, mikor voltak utoljára gleccserek a hegyóriásokon. Mikrobiológiai mintákat is gyűjtöttek a vizes élőhelyeken 3800 és 6000 méteres tengerszint feletti magasság között. Az ötfős expedíció február 14. és 28. között tartózkodott a vulkánon, majd 10 napot töltött eredményeinek bemutatásával, valamint egyetemi kutatókkal és politikai döntéshozókkal való tárgyalásokkal Chilében. A tűzhányón szélsőségesen hideg és szeles időjárás uralkodik, azonban Nagy Balázs szerint idén egy január végi hóvihar után maradt fagyott hóréteg is akadályozta a kutatást. A jelentős hóhullással járó viharok egyáltalán nem szokásosak ezen a vidéken, ahol csapadékhullás is csak néhányszor fordul elő egy évben, többnyire csupán kevés hó formájában. Idén szokásosan szeles és hideg volt, éjszaka olykor mínusz 15 Celsius fok volt a sátrakban, de a helyenként mély hó, és már a nyár második felében az 5800 métertől visszafagyó felszín erősen nehezítette a munkát - hangsúlyozta a tudós, aki szerint a hideg miatt a hó alig olvadt, csak lassan szublimált. Ennek az volt az egyetlen kedvező hatása az expedícióra nézve, hogy nem voltak vízgondjaik a magashegyi sivatagban, a hóból tudtak vizet olvasztani maguknak. Nagy Balázs kiemelte: a 2012 és 2016 között gyűjtött adatokból kirajzolódik, hogy a permafroszt (örökfagy) egyre erősebben olvad nyaranta az Ojos del Saladón. A kutatók modellezték a felszín alatti fokozódó olvadási jelenségeket és a visszafagyást is, kimutatva, hogy miként befolyásolja a nedvességtartalom a hőmérsékletjárást. "Most harmadával növelni tudtuk az adatsorainkat, és ez persze még messze nem nevezhető hosszú távnak, de megerősítést találtunk az örökfagy degradációjára, amit a felmelegedés okoz" - hangsúlyozta. A geográfus szerint az olvadékvíz-többlet képződése nevezhető hosszabb távon is a legégetőbb kérdésnek ezen a gleccserek nélküli magashegységi sivatagi területen, ugyanis a felmelegedéssel együtt járó felszín alatti jégolvadás növeli a szivárgó vizek mennyiségét, miközben az alsóbb hegyi szintek jégben őrzött víztartaléka fokozatosan kiürül. Forrás: MTI MTI 2018. március 13., kedd 12:49

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

XIV. Magyar Fenntarthatósági Csúcs

Égnek az erdők, a városok. Kontinenseket elmosó áradások, éhínség, forróság, pusztító földrengések, járványok. A migráció megoldhatatlanná vált a nemzetek számára. Természeti, humanitárius és geopolitikai összeomlás tanúi vagyunk. Kiszámíthatatlanná vált nemzeti és világgazdasági folyamatokban, hatalmas bizonytalanságban kell a gazdasági szereplőknek termelni, működni.

Ember és környezet

Ózonréteg, UV, bőrproblémák és D-vitamin

Ezzel a kérdéssel foglalkozik egy, a közelmúltban a Frontiers in Oncology szakfolyóiratban Ozone Layer Depletion and Emerging Public Health Concerns – An Update on Epidemiological Perspective of the Ambivalent Effects of Ultraviolet Radiation Exposure címmel megjelent tanulmány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.