Hírvilág

Nanotechnológia a diagnosztikában

2012. MÁJUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

A nanoméretű részecskék megjelentek a különböző diagnosztikai technikákban, de most amerikai kutatók idegrendszeri vizsgálatok tökéletesítésére alkalmazták. A klatrin fehérjék változás nélkül jutnak be az agyszövetbe, és a jövőben az ideggyógyászati betegségek kezelésére használt gyógyszermolekulák szállítására is alkalmasak lehetnek. Giordana Vitaliano, a McLean Kórház agyi képalkotással foglalkozó, nanotechnológiai csoportjának vezetője, a PLoS ONE tudományos folyóiratban közölte új vizsgálatuk eredményeit. A klatrin fehérjét tanulmányozták, mely mind az emberi, mind az állati, sőt növényi és baktérium sejtekben egyaránt megtalálható. A fehérjét sikerült módosítani, hogy élő, emberi sejtekben is bejuttatható legyen. "A klatrint eddig soha nem változtatták meg, de ez a sikeres beavatkozás lehetővé teszi, hogy a fehérje a gyógyszereket és a diagnosztikában használatos képalkotó anyagokat is bejuttassa az agyszövetbe" - mondotta a munkacsoport vezetője. A klatrin fehérje a szervezetben is természetes, szállító molekula, mely igen különböző anyagokat juttat át a biológiai sejtfalakon keresztül. Mind a vizsgálati technikák, mind a gyógyítási lehetőségek fontos tétele, hogy változás nélkül átvigyenek különböző anyagokat a vér-agy gáton át. A kutatóknak már sikerült klatrin nanorészek segítségével állatokban keresztüljuttatni a vérből az agyszövetbe különböző anyagokat. Igen lényeges lehetőséget jelent a klatrin nanorészecskék használatára a mágneses rezonancia képalkotás. A gadolinium kontrasztanyagokat gyakran alkalmazzák a mágneses rezonancia teljesítményének javítására. A munkacsoport igazolta, hogy a gadolinium klatrin nanorészecskék útján nyolcezerszer jobb teljesítményt nyújtott, mint a jelenleg engedélyezett kontrasztanyag, a gadopentát dimeglumin. "Ez azt jelenti, hogy a jó minőségű mágneses rezonancia képekhez nyolcezerszer kevesebb gadoliniumra van szükség. Ezzel a módszerrel lényegesebb kisebb esélye van a kontrasztanyag okozta toxicitásnak, mint a korábbi változat esetén, és ez igen nagy eredmény" - hangsúlyozta Vitaliano professzor. A tisztított klatrin nanorészecskék a diagnosztikus kontrasztanyagok szállításán túl ígéretes lehetőséget jelentenek gyógyszermolekulák agyszövetbe juttatására is. MTI 2012. május 20., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.