Hírvilág

MSZP: még lehetne változtatni a kormány rossz társadalompolitikáján

2011. NOVEMBER 03.


A biodiverzitásról, a leszakadó régiókról, a kormány társadalompolitikájáról, az euróválságról és a reformáció napjáról is szó esett csütörtökön az Országgyűlés ülésén a napirend előtti felszólalások között.


A KDNP a biodiverzitás napjáról

Michl József (KDNP) a biodiverzitás napja kapcsán arról beszélt, hogy csütörtökön adják át a 2011-es biodiverzitás fővárosa címeket a magyar nyerteseknek. Tata polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2010-ben az általa vezetett település nyerte el ezt a címet.
Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár válaszában a túlélés küzdelmének nevezte a biodiverzitás terjesztését, hozzátéve, ebben fontos szerep jut a településeknek. 2011-ben sorrendben másodjára négy kategóriában pályázhattak a települések a biodiverzitás fővárosa címért, "akik élhető világot teremtenek a közösségeknek és ezek példaként felmutathatók másoknak is" - mondta az államtitkár, akinek közlése szerint a júniusi határidőig 50 település pályázott; a díjakat Tatán adják át.

LMP: mi lesz a leszakadó régiókkal?

Az LMP nevében Mile Lajos arról beszélt, hogy pártja szerint addig nem lehet társadalmi igazságosságról beszélni, amíg Magyarország egyes régiói folyamatosan szakadnak le és nemcsak az európai átlagtól, hanem országon belüli összehasonlításban is.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: nem lehet szó nélkül elmenni Észak-Magyarország helyzete mellett, ugyanis itt a legtöbb nyilvántartott álláskereső és egyre több a pályakezdő álláskereső, itt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta és legalacsonyabb a GDP.
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár emlékeztetett arra, hogy az említett területi különbségek évtizedek, sőt évszázadok óta fennállnak, de természetesen a kormány próbálja csökkenteni ezeket. Éppen ezért az Új Széchenyi Terv pályázatainak kiírása és elbírálása során kiemelt figyelem és súly jut az elmaradt régiók, települések és kistérségekre.

MSZP: még lehetne változtatni a kormány rossz társadalompolitikáján

Varga László a 2012-es költségvetést bírálta felszólalásában. A szocialista politikus szerint a kormány társadalompolitikája - amivel folyamatosan a szegényektől csoportosít át forrásokat a gazdagok felé - okozza azt a komoly konfliktust, amiért "az elszegényedés költségvetését" kellett beterjeszteniük.
Az ellenzéki képviselő szerint az aktív dolgozók, a nyugdíjasok, az egészségügy, a szociális terület és az oktatás is áldozata lesz a jövő évi büdzsének. Varga László hangsúlyozta: most még lenne lehetősége a kormánynak változtatnia a társadalompolitika irányán.
Soltész Miklós szociális államtitkár szerint a kormány legfontosabb feladata, hogy rendet tegyen az "elmúlt 8 év katasztrofális országvezetése" után. A kormánypárti politikus leszögezte: semmi sem igaz abból, amivel az MSZP "riogatja" az embereket és főleg az időseket.

A Jobbik az euróválságról

Lenhardt Balázs (Jobbik) az euróválság kapcsán arra emlékeztette a kormányt, hogy az Görögországban is kiderült: létezik más út az államadósság elleni háborúnál, hiszen a bankok már bejelentették, hogy leírják adósságuk 50 százalékát.
A Jobbik szerint egyébként a görög állam egy tesztállam, amelyen a nemzetközi spekulánsok példát statuálnak, majd ezt követi sorban Portugália, Spanyolország és Olaszország.
Cséfalvay Zoltán válaszában elmondta: az euróválság legfőbb oka, hogy az eurózóna északi és déli tagállamai közötti óriási versenyképességi szakadék van. Ráadásul - folytatta az államtitkár - a legfrissebb fejlemények is azt erősítik, hogy elhúzódó válságra lehet számítani, ami Magyarországnak nem jó.

A Fidesz a reformáció napjáról

Csöbör Katalin fideszes képviselő az október 31-i reformáció napjáról emlékezett meg napirend előtti felszólalásában.
Soltész Miklós államtitkár megköszönte a hozzászólást, amely szerinte rámutatott arra, hogy "vannak olyan időszakok, minden nemzet és társadalmi csoport között, amikor az ellentétek hatalmasak, de mindezeket rendbe lehet tenni és el lehet simítani".

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma