Hírvilág

Megérkeztek az első képek a Cassinitől

2016. DECEMBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Megérkeztek az első felvételek a földi irányítókhoz a Szaturnusz gyűrűiben újra és újra alámerülő Cassini űrszondától. Az új képeken a Szaturnusz északi féltekéjén lévő hatszögletű légköri képződmény is látható. A hexagon lényegében egy körforgást végző felhő, melynek alakja a Szaturnusz szeleinek eltérő sebességéből fakad. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája a hónap elején érkezett meg a Szaturnusz külső gyűrűihez, hogy alábukva közéjük, hónapokon át tanulmányozza őket, mielőtt végleg befejezi küldetését. Forrás: NASA A Cassini minden hetedik napon "alábukik" az ismeretlen térségben, és húsz ilyen ugrást fog végrehajtani, hogy megfigyelje a Szaturnusz egyes miniholdjait, és mintát vegyen a gyűrűk részecskéiből, valamint gázaiból. A NASA szerint az űrszonda eddig soha nem látott közelségű felvételeket fog készíteni a bolygó külső gyűrűiről és az ott keringő apró holdakról. Mivel több mint kétmilliárd kilométer megtétele után az űrszondának fogytán az üzemanyaga, ezért a földi irányítók a Szaturnusz légkörébe irányítják, ahol megsemmisül a hatalmas légköri nyomás hatására 2017. szeptember 15-én. A Cassini-Huygens a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997-ben indult a floridai Cape Canaveralből. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában. A Cassini eddig viszonylag nagy távolságból, a gyűrűrendszeren kívülről végezte megfigyeléseit a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról. Az űrszonda küldetésének utolsó szakaszát némileg beárnyékolja az a viszonylag csekély valószínűségű, ugyanakkor aggasztó lehetőség, hogy a Cassini esetleg belecsapódik a Szaturnusz egyik holdjába. Mivel ezen égitestek egy része alkalmas célpontja a földön kívüli életformák kutatásának, kellemetlen lenne, ha a Cassinin lévő földi mikrobák beszennyeznék az addig érintetlen területeket. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.