Megduplázódott az elhízottak száma
2012. DECEMBER 28.
2012. DECEMBER 28.
Szöveg nagyítása:
Budapest, 2012. december 28., péntek (MTI) - Évente három-hatezer szív- és érrendszeri halálozást lehetne elkerülni Magyarországon, ha korlátoznák az élelmiszereknek az érelmeszesedést okozó, az érfalon könnyebben lerakódó transzzsírsavtartalmát - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatója interjújában. Mint kifejtette, az elmúlt években több országban jogszabályban rögzítették az élelmiszerek transzzsírsavtartalmának korlátozását. Elsőként Dániában született erről szabályozás, s ott azóta 20 százalékkal csökkent a kardiovaszkuláris betegségek száma. Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a vezető halálokok között szerepelnek, így az sem meglepő, hogy az országok úgynevezett transzzsírsavkosaráról 2005-ben készített nemzetközi felmérésben az utolsó helyen szerepelt az ország - tette hozzá. Az OÉTI főigazgatója kiemelte, hogy a súlyos érrendszeri betegségek előfordulásában jelentős szerepe van az ételek magas transzzsírsavtartalmának. Ez azért jelent különösen nagy problémát, mert sokan fogyasztanak olyan termékeket, amelyeknek a transzzsírsavtartalma meglehetősen magas. Példaként említette a gyorséttermi ételeket, a mikrohullámú sütőben készíthető pattogatott kukoricát, illetve - mint mondta - több édesség is idesorolható. Martos Éva elmondta, hogy a magas transzzsírfogyasztás és a szív- és érrendszeri megbetegedések egyaránt összefüggenek az elhízással. Közlése szerint az elmúlt húsz évben mindkét nemnél, minden korcsoportban emelkedett az elhízottak aránya. A legnagyobb mértékben az idősebb korosztályoknál, de a 19-34 éves fiatal felnőttek körében is megduplázódott az elhízottak aránya. A teljes magyar lakosságot tekintve a nők 61, a férfiak 63 százaléka elhízott vagy túlsúlyos. Az OÉTI főigazgatója szerint az elhízás ellen a legjobb orvosság a megelőzés, illetve az életmódváltás. A lényeg, hogy kevesebb energiát vegyünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van, "kevesebbet kell enni, és többet kell mozogni" - mondta. Martos Éva óva intett az úgynevezett fogyasztószerektől. Mint kiemelte, a gyógyszerek között sincs olyan készítmény, amely önmagában elegendő lenne a fogyáshoz. A gyógyszert nem tartalmazó étrend-kiegészítőktől sem szabad csodát várni. Ezekben vannak olyan, például vízhajtó vagy emésztést serkentő hatóanyagok, amelyek segíthetik a fogyást, de "olyan nincs, hogy valakinek van harminc kilogramm súlyfeleslege, bekap néhány tablettát és attól nulla lesz" - jelentette ki az OÉTI főigazgatója. Megjegyezte, jogszabályellenesnek minősül, ha akár a hirdetésben szerepel, akár a készítményre írnak rá olyasmit, hogy bizonyos idő alatt mennyit lehet fogyni a használatától. Magyarországon 2004, az európai uniós csatlakozás óta listát vezetnek a forgalomban lévő étrend-kiegészítőkről. Ezen jelenleg több mint tízezer termék szerepel. December közepe óta Magyarországon is alkalmazni kell azt az uniós rendeletet, amely az élelmiszerek, köztük az étrend-kiegészítők tápanyag-összetételét és egészségre vonatkozó állításait szabályozza. Ennek célja, hogy a gyártók és a forgalmazók csak olyan jelölést alkalmazhatnak, amely nem vezeti félre az fogyasztót, nem ösztönöz a termék túlzott fogyasztására, nem kelt félelmet, továbbá nem sugallhatja azt, hogy az adott kapszula helyettesítheti a kiegyensúlyozott és változatos étrendet - mondta az OÉTI főigazgatója. MTI 2012. december 28., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .
A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.
Egészségpolitika
Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.
A cukorbetegek száma világszerte több millióra rúg, és 2030-ra becslések szerint megduplázódhat. A cukorbetegség a 21. század egyik legnagyobb egészségügyi problémája és az ötödik leggyakoribb halálok a világon.
Az idős, az obes és a stresszes hypertoniás betegek
Az elhízás modern szemlélete és korszerű kezelése
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás