Hírvilág

Megállj a természet kirablásának!

2012. SZEPTEMBER 07.



Az egyesület most a "közösség által támogatott mezőgazdaság" elterjesztését készíti elő az e téren már nagy tapasztalatokkal rendelkező svájci szakértők bevonásával.




ÖkoKörök országos hálózatát építi ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A tíz éve alakult, nonprofit alapon működő civil szervezet egyik alapítója azt mondta az MTI-Pressnek, hogy a természetbarát közösségek által felgyorsulhat a környezettudatos és nem mellesleg pénztárcakímélő szemlélet terjedése.


- Az ÖkoKörök világszerte terjedő mozgalom - jelenleg 20 országban 2 milliós tagságot számlál -, amely könnyed, játékos stílusban nyitja fel az emberek szemét, hogy miként lehet a környezetünkre nehezedő, egyre fokozódó, önpusztító terhelést különféle apró zöld praktikákkal mérsékelni - vázolta fel a célokat a közgazdász-szociológus Gulyás Emese. - Az újfajta felelősségérzetre, a friss szemléletmódra fogékony embereket összefogó apró szervezetek vezérlő gondolata az, hogy jelenlegi életvitelünk némi módosítása még nem jelenti a megszokott komfort feladását, ám a pazarlások elhagyásával nagyobb barátságba kerülhetünk a természettel, ami a bioszféra egyensúlyának megőrzése mellett egészségünk megóvásának is egyik fontos tényezője lehet.

Vonzó alternatívák

A sokféle külföldi példa átvétele is serkentően hat a már működő, csaknem 100 hazai ÖkoKör működésére, illetve további gyarapodására.

A spanyol szervezetek tagságánál dívik, hogy szobabicikliket fognak be áramfejlesztésre, és az így nyert energiával töltik fel a telefonokat és laptopokat; a belga és az angol környezetbarátok a benzintakarékos vezetési trükköket adják át egymásnak, Írországban pedig konyhakertész tanfolyamokon lesik el, hogy a ház körüli parányi parcellán miként lehet vegyszer nélkül zöldségét termeszteni a családi asztalra.
- A nálunk egyebek között Szentendrén, Egerben, Kecskeméten megalakult ÖkoKörök aktivistái arra irányítják rá a figyelmet, hogy néhány apró háztartás-zöldítő trükkel családonként évi százezer forintnyi költség is megtakarítható - fedte fel Gulyás Emese. - Ilyen kis figyelmesség például, ha a szobából való kilépéskor lekapcsoljuk a feleslegesen égő lámpákat, vagy a hűtőszekrény jobb kihasználására friss zöldséget fagyasztunk le az ínségesebb téli hónapokra. Ráadásul az ÖkoKörök a legtöbb városban vagy falun a helyi közösségi élet felpezsdülését is magával hozzák, az összetartozás, a lokálpatriotizmus érzése pedig az életminőség alakulásának egyik eleme.

Hozzátette, hogy hamarosan Tatabánya, Esztergom, Szeged, Eger és Kecskemét környékén szerveződnek újabb ÖkoKörök, ahol mindez majd szóba kerül.
Az egyesület által végzett felmérés szerint a környezet iránt amúgy felelősséget érző emberek többsége még a nemes célok érdekében sem hajlandó lemondani a kényelmet szolgáló, már berögzült szokásokról. Ám ha helyette valamilyen vonzó alternatívát kínálnak nekik, akkor arra szívesebben átváltanak, már csak azért is, hogy háborgó lelkiismeretüket megnyugtassák. A benzinfaló autóból sokan e késztetésre ülnek át kerékpárra, a kádban való fürdőzés helyett a kevesebb vizet igénylő zuhanyozást választják, a megmaradt élelmiszert nem a kukába dobják, hanem eljuttatják a rászorulóknak, a reklámok csábításának ellenállva pedig megfontoltabban vásárolnak. Az utóbbi azért is indokolt, mert egy másik felmérés azt mutatja: a megvásárolt árucikkek csaknem 40 százalékára valójában nincs is szükség, 10 százalékát pedig egyáltalán soha nem használják, akár kicsomagolatlanul egyenesen mehetne a sufniba.

- A feleslegesen kidobott pénzre jó példa, amikor a budapestiek drága palackos ásványvizet cipelnek haza, holott a csapból folyó ivóvíz az egyik legjobb minőségű Európában, ráadásul a nehezen lebomló üres műanyag palackok hulladékként a környezetet károsítják - ecsetelte Gulyás Emese.

Az emberiség nagy közös adóssága

Idén augusztus 22-én jegyezték az ökológiai túllövés napját, ami azt jelenti, hogy az emberiség akkorra felhasználta az egész évi felélhető természeti erőforrásokat, amelyeket a Föld fenntartható módon képes előállítani, és attól kezdve - az év hátralévő hónapjaiban - már a jövőjét tékozolja el.
- Lényegében kisebb-nagyobb mértékben mindannyian a rablógazdálkodás résztvevői vagyunk - szögezte le az egyesület szakértője. - Ez pedig még inkább ráirányítja a figyelmet arra, hogy csínján kell bánni a természeti javakkal. A napi utazások, az étkezés, a bevásárlás, a háztartási gépek működtetése mind-mind az emberiség nagy közös adósságát növeli. A romló helyzetet mutatja, hogy korábban szeptember közepén értük el a túllövés napját, az idén pedig már csaknem egy hónappal előbb volt e fordulópont.

Az egyesület álláspontja szerint az egyes emberek mellett a politikai döntéshozókat is felelősség terheli az ésszerűen takarékos élet feltételeinek megteremtésében. E téren már vannak is kedvező jelek. A környezetet károsító autóközlekedés mérséklésére ugyan az elővárosi vasút korszerűsítése lassan halad, de sok településen felgyorsult a városi kerékpár-úthálózat kiépítése. Örvendetes módon elgördültek a bürokratikus akadályok a helyi piacok létesítése elől is, aminek nyomán rövid időn belül hozzávetően már 50 elárusítóhely kapcsolódott be a kereskedelembe: ily módon a környékbeli gazdák által termesztett zöldség, gyümölcs és tejtermék könnyebben jut el a háziasszonyok kosarába. Vagyis a hosszú utazás ökológiai lábnyomával terhelt, gyakran kétes eredetű importélelmiszer helyett több lehetőség kínálkozik a jó minőségű hazai termékek vásárlására.


A szisztéma Japánból ered, ahol a helyi háziasszonyok az üzletközpontokban megvásárolható élelmiszerek minősége miatti felháborodásukban összefogtak, és a környékbeli termelőktől közösen szerezték be a friss, egészséges élelmiszert. A már nálunk is sorra alakuló - a többi között Tahitótfaluban és Érden működő -, 30-40 tagot számláló zöldségközösségek lényegében megfinanszírozzák a főként biotermékeket előállító, bizalmukba fogadott gazdák költségeit, aminek fejében a "bérletesek" hétről hétre garantáltan vegyszermentes, egészséges zöldséget, gyümölcsöt tehetnek a család asztalára.
- Így a termelő is jól jár, hiszen az állandó vásárlók biztos hátteret teremtenek a gazdaságának - húzta alá a közgazdász-szociológus.



MTI 2012. szeptember 7., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Egészségpolitika

Simon Gergely kilépett a Növényvédelmi Bizottságból

A Greenpeace Magyarország képviselője nyolc éve tagja a Növényvédelmi Bizottságnak. Szerinte ez idő alatt hazánk szinte minden fajsúlyos, növényvédő szerekkel kapcsolatos vitában (glüfozát, neonikotinoidok, légi permetezés) a nagyipari mezőgazdasági és vegyszergyártó lobbicsoportok álláspontját támogatta.

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Gondolat

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.