Hírvilág

Május 11-én Országos Melanóma Nap a Debreceni Egyetemen

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Magyarországon évente közel kétezer új melanómás beteget diagnosztizálnak a szakemberek, az esetek negyede pedig a már kialakult áttétek miatt halállal végződik. A kedvezőtlen statisztikák ellenére a bőrdaganatos betegségek – köztük a melanóma malignum– korai felismerés esetén gyógyíthatók. A megelőzés éppen ezért különösen fontos eszköz a bőrrák esetében, hívja fel a figyelmet Dr. Remenyik Éva, a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának igazgatója a 2009. május 11-én megrendezendő Országos Melanoma Nap apropóján. Jelenleg átlagosan minden hetvenedik emberben alakul ki melanóma, az előzetes becslések szerint ugyanakkor 2010-re már minden ötvenedik ember érintett lesz. Hazánkban évente közel 15 ezer embernél diagnosztizálnak bőrrákot, melynek 13 százaléka a legveszélyesebb rosszindulatú bőrdaganat, a melanóma malignum. Bár időben felismerve és kezelve a bőrrák jól gyógyítható, Magyarországon mégis sokan meghalnak, mert későn mennek el az orvoshoz. A megelőzés és a folyamatos odafigyelés fontosságát hangsúlyozza az idén immár harmadik alkalommal megrendezendő Országos Melanóma Nap is. 2009. május 11-én országszerte ingyenes anyajegy-szűréssel és tanácsadással várják a szakemberek az érdeklődőket, melyhez a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum mint minden évben, most is csatlakozott. „A megelőzés legfontosabb eszközei a szigorú fényvédelem, a bőr rendszeres önvizsgálata és bőrgyógyászati ellenőrzése, melyet ma már korszerű, számítógéppel összekötött diagnosztikus rendszerek segítenek. A fényvédelemre ugyanakkor már csecsemőkortól kezdve nagy gondot kell fordítani, mert a kisgyermekkorban elszenvedett napégést és nagymennyiségű ultraibolya fény expozíciót a melanoma egyik legfontosabb kockázati tényezőjeként tartják számon. Éppen ezért idén is csatlakoztunk a népszerű kezdeményezéshez, és reméljük, hogy a tavalyi sikeres akciót követően most is több százan látogatnak el hozzánk az Országos Melanoma Napon.” – hangsúlyozta Prof. Dr. Remenyik Éva, a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának igazgatója. Helyszín: DE OEC Bőrgyógyászati Klinika, járóbeteg-rendelés (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.) Időpont: 2009. május 11. (hétfő), 8.30-16.30 óra között Az országos helyszínekről információ és regisztráció: Email: [email protected] www.melanomanap.hu

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Egészségmegőrzés a középpontban

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Közel 54 millió forint értékű adományösszeggel zárta tavaszi szezonját az ingyenes szűréseket és tanácsadásokat biztosító Richter Egészségváros.

Klinikum

Az idős beteg és a bőronkológia: fókuszban a szűrés jelentősége

BÁNVÖLGYI András

Az időskori mortalitásban és morbiditásban a rosszindulatú bőrdaganatok fontos szerepet játszanak. Időben történő felismerésükkel és korai ellátásukkal megelőzhetők a későbbi szövődmények. Rendszeres szűrővizsgálattal és a nem bőrgyógyászati szakképzettségű egészségügyi személyzet edukációjával a korai felismerés aránya jelentős mértékben javítható.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.