Hírvilág

Legmodernebb sugárterápiás kezelés Kaposvárott

2013. JÚLIUS 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A legmodernebb sugárterápiás kezelés is lehetővé válik azzal az egészségügyi eszközcserével, amelyre 850 millió forintot nyert a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház és a Kaposvári Egyetem alkotta konzorcium az új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán. A két intézmény 2004-ben hozta létre a Somogy megyei komplex onkológiai centrumot, amelynek sugárterápiás és patológiai eszközparkját érinti a fejlesztés. Hadjiev Janaki, az egészségügyi centrum alelnöke kedden az onkológiai centrumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a gépek cseréje azért szükséges, hogy meg tudják tartani az eddigi magas színvonalat. Emellett beszámolt arról, hogy az egészségügyi centrumban a hét hat napján két műszakban 140-180 beteget látnak el. Sürgős esetben 24 órán belül el tudják kezdeni a sugárkezelést. Repa Imre, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese, a kórház stratégiai igazgatója azt mondta, a sikeres pályázat jelentős állomás az egyetem és kórház együttműködésében, a tíz évre visszanyúló közös munka eredménye. Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a szív és a keringési rendszer betegségei mellett az onkológiai betegségek is nagyon komoly problémát jelentenek a megyében, ezért \"a somogyi emberek egészségénél nincsen számunkra fontosabb\". Gelencsér Attila hangsúlyozta, hogy a tízmilliárd forintos pályázati keretből hárommilliárdot osztottak ki és ebből Kaposvár kapta a legtöbbet. \"Most már bizton mondhatjuk, hogy az ország egyik legfejlettebb egészségügyi szolgáltató központja vagyunk\" - tette hozzá. Horváth László Károly, a Kaposvári Egyetem stratégiai igazgatója hangsúlyozta: egyrészt azért volt könnyű jó pályázatot készíteni, mert mind a kórház, mind az egyetem egészségpolitikai fejlesztési terve teljes egészében megfelel a Semmelweis-tervben megfogalmazott célkitűzéseknek, másrészt nem kellett humánerőforrás-fejlesztés a műszerfejlesztéshez, mert mindkét intézményben sok olyan orvos dolgozik, akinek szakmai tudása magas szintű. A pályázat nyertesének a műszerpark cseréjét másfél éven belül kell elvégeznie. MTI 2013. július 9., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.