Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Sajtóközlemény A LAM (Lege Artis Medicinæ) szerkesztőségéhez dr. Márkus Attila Szándékos morfintúladagolás Magyarországon című írása a dr. Kovács József bioetikus által vezetett Etikai dilemmák rovatba, egy feldolgozandó esetként érkezett, 2010. 07.01- én. A LAM szerkesztősége hónapokon át elemezte a kéziratban foglaltakat. A szerkesztőség általános munkamenete, hogy a cikk szerkesztői megítélése után névtelenül, adott estben több független szakértővel is lektoráltatja az írásokat, majd a lektor/lektorok és a szerkesztőség véleménye alapján eldől az írás sorsa, esetleg sor kerül a megkövetelt tartalmi és szerkezeti változtatásokra. Így történt ez az adott írás esetében is. Számos szerkesztőségi ülést szenteltünk a téma részletes megvitatásának, hiszen tudatában voltunk a leírtak súlyának, és esetleges következményeinek is. Időközben a szerkesztőség hivatalos bejelentést tett a kézirat alapján az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökénél is. Minden körülmény gondos mérlegelésével végül a szerkesztők úgy döntöttek, hogy nem tehetnek mást, mint hogy megjelentetik a kéziratot, hiszen a szóban forgó írás célja egybevág a folyóirat megfogalmazott küldetésével, miszerint: „Alapítva 1990-ben a magyar orvoslás tudományos, művészi színvonalának emelésére, a nemzet egészségi állapotának jobbítására.” A beérkezett kéziratnál a rovatszerkesztő és a szerkesztőség is többszörösen felhívta a szerző figyelmét a cikkben leírt súlyos állításokra. Ám a szerző vállalta az abban leírtak hitelességéért a felelősséget, és a szerkesztőség feladata a szakmai hitelesség és minőség megállapítása, nem pedig a történeti hűség igazolása, vagy a jogi mérlegelés. Tekintettel az eset rendkívüli horderejére és a közlés úttörő voltára, a szerkesztőség még a megszokott gyakorlatánál is szélesebb körben vont be a saját területükön vezető szakembereket a cikk kommentálására. Megszólaltatott klinikust, bioetikust és szakjogászokat, s így négy, nemzetközileg is ismert kiváló szakembert kért fel kommentárra: dr. Simkó Csaba főorvost, a Miskolci Semmelweis Kórház hospice osztályának osztályvezető főorvosát, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület alelnökét, továbbá dr. Kovács József bioetika professzort, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Bioetika Részleg vezetőjét, dr. Dósa Ágnest, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi adjunktusát, egészségügyi szakjogászt és dr. Filó Mihály büntetőjogászt, az ELTE ÁJK Büntető Jogi tanszékének egyetemi adjunktusát. A LAM szerkesztőségének célja a közlemény és a hozzá kapcsolódó magas színvonalú kommentárok közlésével a széleskörű és nyílt szakmai és szakmák közötti, valamint társadalmi párbeszéd elindítása volt, annak érdekében, hogy hazánkban az életvégi döntések körülményei és a terminális egészségügyi ellátás javuljon és humánusabb legyen. A kitűnő szakemberek sokoldalú elemzése a most kipattant ügy kapcsán is megfontolandó iránymutatásokkal szolgálhat a mindennapi gyakorlat számára is. a LAM (Lege Artis Medicinæ) szerkesztősége


A témához kapcsolódó kötet: Párbeszéd a halálról - Az Eutanázia a Jogrend Peremén

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.