Hírvilág

Kinureninek és az idegrendszer: terápiás lehetőségek

2012. DECEMBER 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Parkinson-kór, a Huntington-kór, a migrén, a stroke (agyi érkatasztrófa) vagy a szklerózis multiplex kialakulásában is szerepet játszó, úgynevezett kinureninekkel kapcsolatos másfél évtizedes kutatásaikról számolnak be a Nature Review Drug Discovery című folyóiratban a Szegedi Tudományegyetem neurofarmakológiai csoportjának munkatársai. A tanulmány szerzői: Vécsei László akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, a Neurológiai Klinika igazgatója, Fülöp Ferenc akadémikus (Gyógyszerkémiai Intézet), Toldi József professzor (Élettani, Szervezettani és Idegtudományi tanszék), valamint Szalárdy Levente (Neurológiai Klinika). Vécsey László az MTI-hez eljuttatott írásos összefoglalójában a tanulmányról szólva kiemeli, hogy előzményét az a közel másfél évtizedes munka jelentette, amelyet a szegedi klinikusok és kutatók a kinureninrendszer jobb megismerése érdekében végeztek. Mint kifejti, a neurológiai kórképek, így a stroke, a migrén, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór közös alapja az idegszövet károsodása az idegrendszer "kitüntetett" lokalizációiban. "Lényeges kérdés ennek a folyamatnak a jobb megismerése, illetve olyan vegyületek vizsgálata, amelyek idegszövetvédő hatásúak lehetnek" - mutat rá az akadémikus. Ismertetése szerint a kinureninmetabolizmus (anyagcsere) befolyásolása és a kinurénsav-analógok vizsgálata lehetséges alternatíva e cél elérése érdekében. Szegeden a gyógyszerkémikusok szintetizálta vegyületek hatását vizsgálták neurológiai betegségek kísérletes modelljeiben. Emellett neurodegeneratív kórképekben szenvedő páciensek vérében mérték a kinurenin-anyagcsere termékeinek szintjét. Eredményeikről több tanulmányban, valamint 2005-ben New Yorkban a Kynurenines in the Brain: from Experiments to Clinics (Kinureninek az agyban: a kísérletektől a klinikumig) címmel napvilágot látott könyvben számoltak be. A publikációk közül az egyik legjelentősebb a Journal of Neural Transmission szaklapban az idén Kynurenines and the Nervous System: Therapeutic Perspectives (Kinureninek és az idegrendszer: terápiás lehetőségek) címmel megjelent cikk. A szegedi idegtudósok emellett szabadalmakat jelentettek be a migrén, a Huntington-kór és a gyulladásos bélbetegségek kezelésének területén. Vécsei László akadémikus e tekintélyes eredmények mellett a kutatás elsődleges jelentőségének mégis azt tartja, hogy bizonyította, milyen komolyan befolyásolhatja a betegek gyógyításának és az orvostanhallgatók oktatásának színvonalát a klinikusok tudományos szemlélete. "Így válik egésszé a kutatás, az oktatás és a gyógyítás hármas klinikai feladata" - mutat rá Vécsei László. A Huntington-kór örökletes idegrendszeri betegség, amely az agyban található bizonyos idegsejtek elhalásával jár. Ennek következtében a betegnél akaratlan mozgások, érzelmi kitörések és szellemi leépülés jelentkezik. MTI 2012. december 14., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Hírvilág

CANØSSA – Hátraarc a halálból

A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.