Hírvilág

Kína és a Z generáció

2014. JÚNIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fizikai erőszakot alkalmaznak és katonai kiképzőtábori körülmények között tartják a fiatalokat az internetfüggőségről leszoktató intézményekben Kínában - olvasható a Hszincsing Pao című lap összeállításában. A testi fenyítés túlzásba vitele a csengcsoui Bocsiang iskolában a múlt héten egy 19 éves lány halálához vezetett. Az intézményben kezelt Kuo családnevű lány a beszámoló szerint nem kért engedélyt, mielőtt kiment a mosdóba, és a "gondozók" veréssel, rúgásokkal büntették meg. Kuo fejsérülést és agykárosodást szenvedett. A hatóságok bevonták az iskola engedélyét és nyomozást rendeltek el az ügyben, a lap szerint ugyanakkor az eset egy szélesebb körű problémára világít rá. Az internetfüggőséget 2008 óta szellemi betegségként tartják nyilván Kínában, egyes becslések szerint a százmilliót közelíti a kóros internetfüggők száma. Mindenekelőtt fiatalokról, fiúkról van szó. A függőségről való leszoktatásra külön intézmények jöttek létre az utóbbi években, számuk ismeretlen, de becslések szerint a több százat is elérheti. Ezekben az intézményekben 3-6 hónapos "kúrákkal" próbálják "meggyógyítani" a valóságérzetüket vesztett fiatalokat. A kezelés nem olcsó, egy 50 napos programért átlagosan 10 ezer jüant (360 ezer forintot) kérnek el. A táborokban a lehető legnagyobb szigort alkalmazzák: a programban részt vevők számára tilos a külvilággal való bármiféle kapcsolattartás, korán kelnek, korán fekszenek, fizikai kiképzésen és pszichológiai tanácsadáson kell részt venniük, sokszor gyógyszeres kezelést is kapnak. A legkisebb szabálysértést is büntetik, többnyire testi fenyítéssel. A Legal Evening News című kínai lap beszámolója szerint az utóbbi néhány évben ezekben az intézményekben hét fiatal halt meg fizikai erőszak miatt. A kínai egészségügyi minisztériumnak 2009-ben arra kell utasítania egy Santung tartománybeli leszoktató kórházat, hogy ne alkalmazzon elektrosokkos "kezelést" az internetfüggő fiatalokon, miután háromezer fiatalt ilyen módszerrel "gyógyítottak". Az egyik intézmény vezetője egy, a Sundance amerikai független filmes fesztiválra is bekerült januárban készült dokumentumfilmben úgy fogalmaz: a szigor elengedhetetlen a fiatalok kordában tartására, hogy visszarántsák őket a valóságba, sokuknak ugyanis minden kapcsolata megszűnt a külvilággal. A dokumentumfilmben megszólaló fiatalok "pokolnak" nevezik az intézményt. Azt ugyan elismerik, hogy heteken, hónapokon át folyamatosan játszottak videójátékokat, de tagadják, hogy internetfüggők lennének. A gyerekeiket az intézményekbe beadó szülők tisztában vannak a szigorral, de nem látnak más utat arra, hogy kigyógyítsák őket a függőségből. Az internetfüggő fiatalok leszoktatása nemcsak Kínában probléma, az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban tavaly nyílt meg az első rehabilitációs központ. MTI 2014. június 26.,

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: pestis ütötte fel a fejét az USA-ban

LAPSZEMLE eLitMed

2050-re megsokszorozódik a demenciával küzdők száma, a világ össznépessége viszont 2080-ra tetőzhet; hacsak nem visz el hamarabb minket a pestis. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.