Kezdődő diabetes – Mediterrán diéta a gyógyszerek helyett?
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A 2-es típusú cukorbetegséggel újonnan diagnosztizált betegeknek kevés szénhidrátot és kevés zsírt és olajat tartalmazó étrendet szoktak javasolni, főleg, ha túlsúlyosak vagy elhízottak is. Akiknek ugyanis sikerül lefogyni, rövidebb-hosszabb ideig sikerül „megúszniuk” a gyógyszeres kezelést, bár hosszabb távon csak keveseknek sikerül karban tartania a betegségét kizárólag diétával. Most olasz kutatók Nápolyban kétféle, ugyanannyi kalóriát (nők: 1500, férfiak: 1800) tartalmazó diéta hatását hasonlították össze diabetesben újonnan megbetegedett, de gyógyszeres kezelésre még nem szoruló alanyok esetében. A betegek HbA1c-szintje 11% alatt volt , de túlsúlyosak vagy elhízottak voltak (BMI >25 kg/m2). Ugyanannyi kalória, több olívaolaj A „mediterrán” diéta lényege a sok zöldség és a kevés „vörös hús” (helyette szárnyasok és halak) fogyasztása volt, a kalóriabevitel >30%-át kellett kitennie olajnak (naponta 30–50 g olívaolaj), és legfeljebb 50%-a származhatott összetett szénhidrátokból (gabonafélék, burgonya). Összehasonlításként az American Heart Association (AHA) viszonylag megalapozott és széles körben ismert diétamodellje szolgált, amely leginkább abban különbözik az előzőtől, hogy az olajból/zsírból származó kalóriák maximális mennyiségét a teljes bevitel kevesebb mint 30%-aként határozza meg. A mediterrán étrend „lekörözte” az AHA-diétát: - Normális, <7%-os HbA1c-szintet ért el 18 hónap után a mediterrán étrendet tartó betegek 24%-a (AHA-diéta: 12%). - A vizsgálat végére, 4 év alatt normális HbA1c-szintet ért el a mediterrán étrendű betegek 70%-a (AHA-diéta: 44%). - A mediterrán diétát tartó betegek 2 kg-mal többet fogytak, mint az AHA által javasolt étrenden élők. - A mediterrán-diétával kezelt cukorbetegek átlagos HbA1c-, éhomi vércukor-, LDL-koleszterin- és trigliceridszintje is szignifikánsan alacsonyabb volt, mint az AHA-diétát követőké. Az eredmények klinikai jelentősége kiemelkedő, különös tekintettel arra, hogy a a sokak által kedvelt mediterrán étrend - első megközelítésben - mellékhatásmentes, és könnyebben megvalósítható, mint némely „gyilkos” fogyókúraprogram. Magyarország nem Nápoly… Az olasz betegeknek nyilván nem esett nehezére a hagyományos étrendjükhöz hasonló diétát tartani. Nem okozhatott nekik gondot az alapanyagok vagy a készételek beszerzése, sem az ár, sem a beszerzés forrása szempontjából. Hazánkban jócskán megnehezítené a mediterrán-diéta betartását az olívaolaj, a zöldségek és a (tengeri) hal ára (hogy csak néhány példát említsünk), és az ételek szokatlan íze. Ráadásul a magas ár éppen a jellemző cukorbeteg-populációt érintené a legérzékenyebben: az idősödő, a közepesnél rosszabb szociális helyzetű, társbetegségben szenvedő személyeket. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Ann Intern Med 2009 Sep 1; 151:306.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.
A boldogság receptje: napi néhány perc kertészkedés, közösségi lakóház, mediterrán diéta, rózsaszín zaj, méltóság az élet végén is. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Az elhízás az egész testre kiterjedő gyulladást okoz. Ez az elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot állhat a cukorbetegség és több ráktípus kialakulásának hátterében – magyar kutatók ezeknek a folyamatoknak a megértése érdekében egereken végeztek kísérleteket.
Cardiorenalis-metabolikus szemlélet az orvoslásban – gondolatok, tudnivalók az új ajánlások nyomán az SGLT-2-gátlókkal és GLP-1-receptor-agonistákkal kapcsolatban
A neutrophil-lymphocyta arány és a thrombocyta-lymphocyta arány mint gyulladásos faktorok jelentősége a diabeteses polyneuropathia és a neuropathiás fájdalom súlyosságának előrejelzésében
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás