„Ibsen annak az intim és intellektuális művészetnek első és eddig legnagyobb képviselője, harcosa és mestere, amelyé szerintem a jövő! Az ösztönök vad kiáltásait az intelligencia termékeny igéi váltják föl, a színes hazugságok helyébe súlyos igazságok jönnek. … Nála minden probléma intellektuális mélységeket nyer, még a szexuális is. … Drámáiban alig találkozunk szerelemmel, nála házasságok vannak, vagyis két egyenlő, vagy egyenlőtlen ember lelki egyesülése, vagy nem egyesülése" – írta Juhász Gyula a Szeged és Vidéke című lapban, 1905. december 24.-én.

Ibsen mára méltán klasszikus szerzővé vált, és egyik emblematikus darabja, a Nóra, világszerte a harmadik leggyakrabban játszott színmű.
Különleges témát vett górcső alá, férfiként érzékeny területre merészkedett, a női emancipációéra. Nóra című darabjában, melynek eredeti címe a Babaház, a hősnő távozik polgári otthonából, hátrahagyva férjét és gyermekeit, hogy megtalálja a saját útját, helyét a nap alatt. A házassági konfliktust nem a szokványos szerelmi háromszög robbantja ki, hanem a férj és feleség közötti nyilvánvalóvá váló, immár elfedhetetlen értékkülönbség. A nő tízévnyi házasság után, három gyermekkel rádöbben arra, hogy nem tudja, ki is ő valójában.

A darab sajátos módon máig igencsak aktuális, láthatóan e téren lassan változik a világ. A benne foglalt konfliktus, a feleség önálló gazdasági döntése, úgymond helytállása, és az abból következő konfliktus, bonyodalom, majd a morális színvallás, ütközés sorozata nyugodtan elképzelhetőek ma is, átélhetők a jelenlegi társadalmi-családi viszonyok közepette.

A Nóra a női önállóság és esélyegyenlőség neuralgikus pontjaira világított rá 130 évvel ezelőtt, és ezek az alaptételek máig érvényesek. Érdekes módon egy férfi fogalmazta meg a súlyos tézist, hogy a nő elsősorban ember, s csak a továbbiakban lesz belőle feleség, anya, s hogy jogai nem kevésbé jól körülírhatóak, és egyenlő súlyúak a férfiéval. Talán mindez még korunkban sem evidens. Ibsen így írt feljegyzéseiben: „Két eltérő lelki törvény, két lelkiismeret létezik: az egyik a férfiaké a másik meg a nőké. Nem értik egymást: gyakorlati kérdésekben azonban a nőket mégis a férfiak törvényei szerint ítélik meg, akárha férfiak lennének nem pedig nők. A feleség a darab végére teljesen összezavarodik és már nem tudja eldönteni, mi helyes és mi nem: józan ösztönei és a tekintélytisztelet között őrlődik.”

Életrajz, pályaív

Ibsen 1828. március 20-án született Norvégiában. Apja csődbe jutott kereskedő volt, s a fiú igen hamar elhagyta a nyomasztó légkörű családi házat, gyógyszerészsegéd lett az elemi iskola elvégzése után. Orvi pályára készült, és művész ambíciókat is dédelgetett a festői pálya vonzotta. Leérettségizett, ám az egyetemre nem vették fel gyenge eredményei miatt. Ekkor már megírta első zsengéit, melyeket a 1848-as forradalmak és a magyar szabadságharc ihlettek. 1851-ben szerencsés fordulat áll be életében, mert megtalálta útját: a bergeni színházhoz szerződött dramaturgnak, és beindult színműírói pályafutása is.
1857-ben Norvég Színház dramaturgja lett a fővárosban, s itt sokrétű, gyakorlati ismeretekre tett szert a színpad belső működését tekintve. Am a színház csődbe ment, ő maga pedig jelentős személyes válságot élt át, az összeomlásból az új szerelem segített kikapaszkodni, élete nagy szerelmét, Suzannah Thoresent 1858-ban feleségül vette, majd ösztöndíjjal Rómába utazott.

A vándorlás időszaka következett, e bolyongás közepette lényegében legtermékenyebb időszakát élte megírta életműve legjelentősebb darabkait, rátalált saját stílusára és témáira. Ibsen a polgári fejlődés nagy illúzióival számol le, darabjaiban egyszerű, köznapi dialógusok fedik le a robbanásig feszülő múltban megtörtént drámai eseményeket, melyeket a szereplők igyekeznek elhazudni, elleplezni, ám azok a mélyből a felszínre törnek. Ibsen az analitikus szerkesztést ötvözte a francia tézisdrámák színházi trükkjeivel.
Elkészült a Peer Gynt, 1879-ben pedig megírta a Babaházat, amelyet Nóra címen ismer a magyar közönség.
Igen fontos és máig játszott darabjai a Kísértetek, A vadkacsa, a Rosmersholm, a Hedda Gabler.

Kései korszakának önmarcangoló, nagy ívű meglepően modern drámái a Solness építőmester, a John Gabriel Borkman és a Ha mi holtak feltámadunk. Hírneve bejárta az egész világot, s mindenütt elismeréssel adóztak művészetének. Ady például úgy vélte, az egyetemes kultúrtörténetben ő minden bizonnyal kap majd helyet a kortársak közül.
Ibsent 1900-ban agyvérzés sújtotta, élete utolsó öt évében tolókocsiba kényszerült. Az akkoriban Európa-szerte ünnepelt író 1906. május 23-án halt meg Oslóban, Christianiában.