Hírvilág

Húsvéti Sokadalom a Várban

2013. MÁRCIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az esetleges rossz idő esetén is várja vendégeit a Budavári Húsvéti Sokadalom, a világ- és népzenei műsorral, kiállításokkal, játszóházakkal kiegészített kézműves és gasztronómiai vásár szombattól három napon át a Budavári Palotában. A programsorozat mottója szerint "élhető és éltető hagyományokkal" várja a kicsiket és nagyokat, akik kézműves mesterek mintáját követve kipróbálhatják a tojáspatkolást, tojásírást és -festést, sőt a mézeskalácstojás-készítést is - hangzott el a programismertető sajtótájékoztatón kedden. A sokadalom ünnepélyes megnyitóján szombat délelőtt felavatják a Kő Boldizsár iparművész által készített életfát, amelyre Gábor Andrea negyven, a böjt negyven napját képviselő kerámia tojása kerül. A gyerekek számos mesés játék révén tehetik magukévá a húsvéti hagyományokat. A Világfa regélő meselabirintusban és mesekertben a kicsiknek hét próbatételt kell kiállniuk, "hogy a sárkány fogságából kiszabadítsák a Napot, a Holdat és a csillagokat". Emellett a Tojásleső Tündérkert, kézműves alkotóház, kosaras körhinta és állatsimogató is várja őket. A felnőttek újdonságként a Magyar Kézműves Borterasz termékeit is megkóstolhatják a Savoya teraszon. Székelyudvarhely, Budapest I. kerületének testvérvárosa az idei húsvéti programsorozat díszvendége: a Székelyföld hagyományaival, táncaival, muzsikáival és ősi mesterségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A húsvéti sokadalom idén új helyszínnel, az Oroszlános udvarral bővül, amelynek nagyszínpadán a Fölszállott a Páva című televíziós műsor kiemelkedő szereplőinek produkciói szórakoztatják a vendégeket. Fellép rajtuk kívül többek között a negyvenéves Muzsikás együttes, a Csillagszeműek Táncegyüttes, a Parapács zenekar Kubinyi Júlia énekessel és a Mystery Gang is. Mivel a húsvéti fesztiválhoz idén a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum is csatlakozott, így rossz idő esetén sem marad el a sokadalom: az intézmények fedele alá húzódva rendezik meg a programokat. A részletekről, illetve a családi és kombinált jegyárakról részletes információk olvashatók a www.budavarihusvet.hu internetes oldalon. MTI 2013. március 26., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok