Hírvilág

HELYREIGAZÍTÁS: a béta-blokkolók által okozott szívfrekvencia-csökkenésről és ennek hatásairól a hypertonia kezelésében

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Journal of the American College of Cardiology 2008.11.18 -án közölt egy metaanalízist, amelynek eredményei első ránézésre igen meglepőek, ugyanis a hypertonia kezelésére is alkalmazott béta-blokkolóknak káros hatást tulajdonítanak, ráadásul a szívfrekvencia csökkenésével arányos mértékben. Az e cikket ismertető múlt heti hírünk egyes megfogalmazásai téves következtetésekre adhatnak alkalmat, ezért az alábbiakban kiemelünk néhány, igen fontos részletet, amelyek jelentősen befolyásolják az eredmények érvényességét, valamint a gyakorlat számára levonható következtetéseket. A metaanalízis szerzői kilenc nagy esetszámú vizsgálat adatait összesítették, amelyekben a hypertonia kezelésére első vonalban választott szereket (béta-blokkoló, kalciumcsatorna-gátló, angiotenzinreceptor-blokkoló, illetve diuretikum) hasonlították össze. Ezekben a vizsgálatokban a béta-blokkolók csoportjából szinte csak az atenolol szerepelt. Azt találták, hogy a szívelégtelenségben szenvedő és AMI - n átesett betegektől eltérően, a hipertoniás betegeknél a béta-blokkolók által kiváltott bradykardia növelte a cardiovascularis halálozást, Ez a hatás közvetlen összefüggésben állt a szívfrekvencia csökkenésének mértékével. A szívfrekvencia csökkenése ugyancsak korrelált az összhalálozással, valamint a nem halálos szívinfarktus, a stroke és a szívelégtelenség kockázatával. A metaanalízis eredményeinek általánosíthatóságát azonban korlátozza számos fontos tényező, kezdve azzal, hogy a metaanalízisek módszere önmagában hordozza a torzítás lehetőségét, mivel olyan különálló vizsgálatok adatait egyesíti, amelyeket különböző betegpopuláción, különböző intézményekben, más időben és nem egyforma dózisokkal végeznek. Egyik legfontosabb ok a kételkedésre, hogy a béta-blokkoló csoportban szereplő betegeket atenolollal kezelték, amely nem szelektív béta-blokkoló, és rövid a felezési ideje. A jelenlegi terápiás irányelvek szelektív és 24 órás hatástartamú béta-blokkolók alkalmazását követelik meg, és a gyakorlat is egyre inkább ezt tükrözi. A szelektív és a nem szelektív, illetve a rövidebb és a hosszabb felezési idejű béta-blokkolók tényleges klinikai hatása közötti különbség bizonyított. Ugyancsak gyengíti az eredmények hitelességét, hogy ilyen jellegű statisztikai elemzéssel lehetetlen az ok-okozati összefüggés bizonyítása. A meta-analízis szerzői maguk is kitérnek ezekre a tévedési lehetőségekre, Ezeket a megalapozott fenntartásokat és korlátozásokat nem hangsúlyoztuk kellőképpen. A cikket kísérő szerkesztőségi közlemény szerzője is értékes gondolatokkal egészíti ki az eredmények gyakorlati jelentőségének mérlegelését. Tehát az idézett meta-analízis eredményei nem indokolják a hypertonia kezelési gyakorlatának megváltoztatását, és főként nem a béta-blokkolók egész osztályának rossz hírbe hozását, amit esetleg sugallhatott a megjelent - és azóta eltávolított - hírünk. A béta-blokkolók többi - számos - indikációs területét pedig egyáltalán nem érinti a közölt eredmény, ugyanis csak hypertoniás betegek adatait elemezték. A meglepő eredmények sokkal inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy további kutatások szükségesek ezen a területen. J Am Coll Cardiol, 2008; 52:1482-1489 J Am Coll Cardiol 2008 Oct 28; 52:1490

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.