Három "szuper-Föld" egy zsúfolt galaxisban
2013. OKTÓBER 25.
2013. OKTÓBER 25.
Szöveg nagyítása:
Hétbolygós naprendszert fedezett fel európai csillagászok két, egymástól független csoportja a Kepler űrtávcső adatainak elemzésével. A KIC 11442793 nevű törpecsillag körül keringő hetedik bolygó felfedezése a két kutatócsoport szerint rekordot jelenthet. A galaxis egyes vonásai hasonlítanak a Föld naprendszeréhez, ám mind a hét planétája sokkal közelebb kering a Földtől körülbelül 2500 fényévre található csillagához. A zsúfolt galaxist két, egymástól független tanulmány írta le, amelyeket az arXiv.org elektronikus tudományos portálon tettek közzé - tudósított a felfedezésről a BBC hírszolgálata. Az egyik csoport a Planet Hunters internetes portál önkénteseiből állt. Az oldalt azért hozták létre, hogy önkéntes kutatók az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygókra vadászó Kepler űrtávcsövének nyilvános adatait vizsgálhassák. A Kepler űrtávcső bolygóvadász módszerei közé tartozik, hogy észleli a naprendszerek fénycsökkenését, amikor egy bolygó elhalad a csillaga előtt. Túl sok azonban az adat ahhoz, hogy az űrkutatók minden fényváltozást megvizsgálhassanak, ezért számítógépes programokat fejlesztettek a bolygóáthaladások nyomon követésére. Chris Lintott, a tanulmány társszerzője, az Oxfordi Egyetem kutatója elmondta: ez az első hétbolygós naprendszer, amelyet a Kepler úgynevezett fedési módszerével azonosítottak, és kicsi az esélye a téves találatnak. Egy másik, az előzőtől független, európai tudósokból álló csoport is benyújtotta az Astrophysical Journal című szaklapnak a felfedezésről szóló tanulmányát. Az újonnan azonosított exoplanéta a csillagától való távolság sorrendjében az ötödik. Keringési ideje csaknem 125 nap. Sugara 2,8-szorosa a Földének, galaxisában eddig két, durván Föld-méretű bolygót, három "szuper-Földet" - azaz olyan bolygót, amelynek tömege a Földénél nagyobb, ám a Jupiter-típusú óriásbolygókénál kisebb -, valamint két még hatalmasabb planétát azonosítottak. A kutatók szerint a galaxis hasonlít a Föld naprendszeréhez, mert a kisebb bolygók a csillaghoz közelebb, a nagyobbak távolabb keringenek, ám sokkal zsúfoltabbnak tűnik, hiszen mind a hét planéta a Föld-Nap távolságon belül helyezkedik el. (https://www.bbc.co.uk/news/science-environment-24642603) MTI 2013. október 25., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Őrségváltás – Interjú Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával
Másodszor is észlelték az Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás