Hírvilág

Harci üzemmód

2012. FEBRUÁR 24.

Május elsején a városi kórházak is az állam fennhatósága alá kerülnek, pedig a fővárosi és a megyei fekvőbetegellátók átadás-átvételének tanulságait sem összegezték még. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az egy kézből irányított rendszer könnyíti a struktúra átalakítását, s miközben készülnek az új finanszírozási szerződések, és folyamatban van a funkcióváltás, igyekeznek orvosolni a humánerőforrás krízist, de nem felejtkeznek el a népegészségügyről sem. A Figyelő című hetilap csütörtöki, egészségügyi konferenciáján a szakpolitikus azt mondta: az egészségügy igenis prioritást élvez a kormányzati politikában, még akkor is, ha néha ez nem így látszik.

„Harci üzemmódban, töretlen küzdőszellemmel dolgozunk az új szervezet kialakításán” – kezdte expozéját az államtitkár, elismerve, olykor hibákat is vétenek, de csak azért, mert több területen egy időben folyik a munka. Míg korábban 17-19 funkcióváltó kórházról beszéltek, mára 16 maradt, de nem azért, mert az államtitkárság megadta magát a helyi, vagy politikai lobbinak. Ez inkább szakmai konszenzus eredménye, hiszen nem az intézmények listája a fontos, hanem az, kiről, hol, milyen ellátási formában tudnak gondoskodni. Ezért a városi kórházak közül is azok kerülnek majd első körben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fenntartása alá, amelyek funkciót váltanak. Míg korábban az idei év második felében tervezték a városi tulajdonú fekvőbetegellátók államosítását, addig Szócska most úgy fogalmazott, ezek átvétele „május elsejére komplett lesz”.

A struktúra átalakításának nem feltétele az államosítás, ám a szakpolitikus úgy vélte, e nélkül nehezebb és lassabb lenne a folyamat. Az eredmények eléréséhez még kell néhány hónap, de az intézmények átvételével „magunkra rántottuk a rendszer gennyedző problémáit is”: elavult épületek, szétforgácsolt diagnosztika, hiányos kataszterek és nyilvántartások akár a nagyértékű eszközökről, akár a humán erőforrásról. Ám szakma együttműködésének első csíráit jelzi, hogy a kórházvezetők maguk tettek javaslatot a nagyértékű eszközök koncentrálására.

A kapacitásszervezés térségi munkamegosztásra épül, amely hatással lesz valamennyi ágazati munkafolyamatra, így a mentésre, betegszállításra is. A Térségi Egészségügyi Szolgáltató Központok (TESZK) igazgatóit kinevezték, a központok működési mechanizmusának kialakítása folyamatban van. Előkészítés alatt állnak az új finanszírozási szerződések. A már feltérképezett betegutak azt is megmutatják, mely szakmai műhelyeket kell támogatni, továbbépíteni. Megindult a közbeszerzés áthangolása is, a tárgyalásokról mindössze annyit mondott az államtitkár, hogy „az egészségügy eddig monopolizált jellegű, zárt piac volt a beszállítók számára”.

Nincs elvtelen osztogatás, a kórházak év végi adósságállományának összesítésével ugyan még nem végeztek, de már most látszik, hogy a konszolidáció majdnem teljes összegét a lejárt határidejű adósságok kifizetésére fordították. A forrásszűke továbbra is jellemző az ágazatban, ám több 10 milliárd értékű projekt nyílt vagy nyílik meg idén, a népegészségügyi innovációra uniós forrásból van lehetőség. Az Új Széchenyi Terv keretében épülő vagy megújuló intézményekben korszerűsítés zajlik, ez a munka- és ellátási körülményekben érezhető javulást hoz. Alternatív forrásbevonást jelenthet a sportbiztosítás, a munkahelyi balesetbiztosítás.

A szolidaritás és a közös kockázatviselés elve az ágazatban nem sérülhet, „versengő biztosítókra nem is gondolok” – mondta Szócska Miklós, ám hozzátette, a magánszolgáltatókat be kell engedni az rendszerbe, hiszen ha lappangva is, de jelen vannak, ezért jelenlétüket szabályozni kell.

A bértárgyalás résztvevőitől kommunikációs moratóriumot kért az államtitkár, cserébe megígérte, hogy ő sem törekszik politikai előnyszerzésre. A követelések jogosságát nem tagadja, az idei év ígérete az, hogy a népegészségügyi termékadó teljes összegét, a hatékonysági beavatkozásokból származó megtakarításokat és az Új Széchenyi Terv humánerőforrásra fordítható minden forintját a bérek rendezésére fordítják. A végleges számokat most ellenőrzik, a szervezetek pedig napokon belül megtudják, mi az az összeg, amit javaslatként a kormány elé terjesztenek. Ám ez csupán az első lépés, a hosszú távú béremelés lehetőségeiről a Nemzetgazdasági Minisztériummal folyamatosan egyeztet az egészségügyi államtitkárság.

A humánerőforrás megtartása érdekében a képzésen is igyekeznek javítani, ezért létrehozzák az országos főápolói és főrezidensi posztokat. Az elvándorlásáról szólva azonban Szócska azt is mondta, a szakmai szervezetek „ne használják őt siratófalnak”, hanem tegyenek meg mindent, hogy a depressziós hangulat ellenére is itthon maradjanak a dolgozók. Mindemellett az államtitkárság támogatja az orvosokat és szakdolgozókat az iparkamarának fizetendő regisztrációs díj elleni fellépésben, ahogyan az ingatlanadó-mentesség elérésében is.

Bár lehet, nem úgy tűnik, de az egészségügy mégis prioritás a kormány számára, hiszen a tavaly keletkezett plusz forrásokat nem vonták el, a megtakarítások az ágazaton belül kerültek felhasználásra – indokolta vélekedését az államtitkár.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2012-02-23

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Egyelőre marad a találgatás

A háziorvosok sem tudják, merre megy majd a beteg a másfél hónap múlva már működő új struktúrában.

Hírvilág

Jövőre is visszamenőleges béremelés

A járóbeteg-ellátás 2013-ra tervezett állami átvétele elmarad.

Hírvilág

Vissza kell fordulni

Új irányokat javasolnak az egészségpolitikában a József Attila Alapítvány szakértői.

Hírvilág

Befuccsolt a Semmelweis Terv?

Cserháti: lenne remény a továbblépésre

Hírvilág

Mérlegen az új egészségügyi modell

Kizárták a társadalmat a kezdeményezésből és az ellenőrzésből