Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Márai Sándor eddig ismeretlen regényét mutatja be a Helikon Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét. Régóta sejteni lehetett, Márai Sándor megírta az Egy polgár vallomásai harmadik részét, hiszen erre naplóiban is utalt. "És meg kell írni a Polgár vallomásai harmadik, befejező kötetét. Ez álmatlan éjszakákon e kötet szerkezetén gondolkozom” -mondta Márai, aki 1944 novemberében írta e sorokat naplójába. Hozzátette, a kézirat eddig a hagyatékban rejtőzött, és "irodalmi szenzáció" a megjelenése. A kiadó adta a könyv címét, mivel a kézirat nem kapott egyértelmű szerzői megnevezést. Több címötlet szerepelt rajta áthúzva - köztük az Egy polgár vallomásai 3, illetve a Föld, föld! -, de a kiadó végül a kézirat első mondatát emelte címhelyzetbe. A kiadó tervezi az Egy polgár vallomásai-sorozat teljes, kritikai kiadását, amelynek ezt a címet szánják. 1935-ben Márai egy vesztes per után átdolgozta a regényt, így közel három fejezettel, számos bekezdéssel rövidebb a ma ismert mű az eredetinél. A mintegy 180 oldalas Hallgatni akartamról elmondta, hogy a Föld, föld! című könyve első két fejezeteként született a mű 1949 és 1950 között, de végül az író elhagyta a szövegrészletet az 1970-es években megjelent kötetből. Szerinte az új könyv az Egy polgár vallomásai-sorozat "kiegészítő esszéköteteként" értelmezhető, hiszen amellett, hogy a jól ismert elbeszélői hang szólal meg, a rendszer kritikájaként is olvasható, ráadásul rövid, tömör politikusportrék is helyet kaptak benne, többek között Teleki Pálról, Bárdossy Lászlóról, Bethlen Istvánról. A könyv a történészek számára is izgalmas lehet. Márai nem akarta, hogy könyve külföldön megjelenjen, ugyanakkor Magyarországon a cenzúra miatt nem számíthatott kiadására. Az író a könyvben korával néz szembe, az európai polgárság sorsával, arról ír, hogy mi lesz ezzel a társadalmi réteggel 1938 után, de kritikát mond a Horthy-rendszer, az úrhatnám, dzsentri világ felett is. Márai azzal szembesült, hogy a 19. századi, polgári világ Európában megszűnőben van, ezért az ezzel kapcsolatos könyveit "nemkívánatosnak" érezte, a kérdéskör tabutémává vált számára. Csak akkor vette elő újra, amikor már San Diegóban élt - jegyezte meg Kovács Attila Zoltán. A kötet az eredeti szöveghez hűen a szerzői kihúzásokat, javításokat is tartalmazza, emellett a könyvet jegyzetekkel látták el. A Hallgatni akartam-ot Mészáros Tibor, a Márai-hagyaték gondozójának utószava zárja. A Márai-hagyatékban feltehetően több lappangó kézirat van még, ezek gondos tanulmányozásra várnak. A kiadónál a könyvvel együtt jelenik meg A teljes napló-sorozat 1964-66-ról szóló kötete. Új projektként irodalmi bédekkersorozat is indul a Régi Kassa, álom című könyv mintájára: a tervek szerint hasonló kiadvány jelenik meg Nápolyról, Salernóról, New Yorkról, illetve San Diegóról is. 2013. május 20., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.