Hírvilág

Hajlambetegség: endometrózis

2012. MÁRCIUS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az endometriózisról főként az utóbbi években esik több szó. Régebben is tudtak róla az orvosok - mondja Fülöp István, a Róbert Károly magánklinika meddőségi részlegének vezető főorvosa -, de mivel a diagnosztikai lehetőségek, az eljárások és a technikai fejlettség nem volt olyan fokon, mint ma, nehezen ismerték fel ezt a betegséget. Maguk az érintett nők sem tudták és többnyire ma sem tudják, hogy panaszaik, tüneteik miből adódnak. Ahogy a főorvos kifejti, az endometrium a méh belső falát borító szövet, amely a menstruációs ciklus során minden hónapban felépül, majd leválik. Endometriózis esetében hasonló szövet található méhen kívül is, főként a hasüregben, és ez a méhen kívüli szövet is leválik a menstruációs ciklus során, gyakran belső hasüregi vérzést, gyulladást okozva, amely végső soron meddőséghez is vezethet. A főorvos "hajlambetegségnek" nevezi az endometriózist, amely a szülőképes nők esetében 10-30 százalékban okozhat meddőséget, tehát mindenképpen foglalkozni kell vele. - Elöregedő világunkban, amikor egyre kevesebb gyermek születik, nem véletlen, hogy ez a betegség egyre inkább a figyelem középpontjába kerül - hangsúlyozza. - Egyébként is kellemetlen és különféle veszélyeket rejtő kórról van szó, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy meddig szenved a páciens a fel nem ismert és kezeletlen kór fájdalmaitól, valamint a bizonytalanságtól. Gyakran 6-7 év is eltelik, mire diagnosztizálják az orvosok, addig a páciens vizsgálatok során vesz részt, még az is előfordul, hogy kiveszik az epehólyagját, petefészkét, le kell mondania a gyermekáldásról, holott az endometriózis, ha időben felismerik, gyógyítható. Figyelmeztető jelzések A betegség tüneteit sorolva felhívja a figyelmet arra, hogy azok meglehetősen jellegzetesek, görcsös menstruáció, haspuffadás, fájdalmas szexuális élet, deréktáji fájdalmak, székrekedés, hasmenés, fáradékonyság kíséri a kórt - ezek tehát figyelmeztető jelzések. De olyan esetekről is tudnak az orvosok, amikor a páciensnek egyáltalán nincsenek panaszai, semmi rendellenest nem tapasztal, csak éppen nem esik teherbe, és a meddőségi vizsgálat során derül ki, hogy endometriózis áll fenn. Hogy mi az összefüggés e betegség és a meddőség között, arról a következőket mondja Fülöp István: - Gyakran keletkeznek a kór következtében összenövések, amelyek a petevezetékben elzárják a szabad utat, azon kívül olyan folyadék termelődik, amely gyulladásokat okoz, főként a kismedencében, rontja a spermium minőségét, akadályozza a méh normál működését, az úgynevezett pulzációs mozgást. Mindez elég ok arra, hogy az egyébként szülőképes nő meddővé váljon. Gyógyulás után viszont a nők képesek teherbe esni, erre igen sok példa van. Nincs garancia arra, hogy nem újul ki A főorvos tájékoztatása szerint a felismert endometriózis eredményesen gyógyítható a nemzetközileg elfogadott protokoll alapján, lézersebészeti eljárással, amelyet intézetükben sikerrel gyakorolnak. A kezelés módja a betegség stádiumától függ, valamint a nő családtervezési szándékától. Arra sajnos nincs garancia, hogy ez a kór nem újul ki, a tünetek visszatérhetnek, bár a modern terápia, a műtét után javasolt kiegészítő eljárások, a speciális diéták, tornák, akupunktúrás és pszichoterápiás eljárások mellett a tünetmentesség, a kedvező állapot fenntartása egyre inkább biztató eredményeket mutat. A szakértő aláhúzza, hogy a terhesség és a szoptatás alatt nem újul ki a betegség, de ha ezek a hormonhatások elmúlnak, akkor a hajlam ismét megjelenik, mint ahogy a betegség is kiújulhat. Március első hete világszerte - nálunk is - az endometriózis hete. A kezdeményezés célja, hogy egyre többen felismerjék és gyanakodjanak, ha endometriózisra utaló tüneteket észlelnek - páciensek és orvosok is -, és hogy ne váljon emiatt meddővé egyetlen szülőképes, gyermeket akaró nő se. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok