Firenze korlátlan ura, Savonarola
2013. SZEPTEMBER 20.
2013. SZEPTEMBER 20.
Szöveg nagyítása:
Girolamo Savonarola 1452. szeptember 21-én született Ferrarában. Az európai hírű ferrarai egyetemen a szabad művészetekből doktorált, de az orvosi kart már félbehagyta. Egyes források szerint szerelmi csalódás fordította a szerzetesi élet felé, mások szerint az Itália-szerte tapasztalt erkölcsi romlottság. 1475-ben belépett a dominikánus rendbe, 1482-ben került Firenzébe. A Szent Márk kolostor lektoraként a kolostorban és városszerte prédikált is, ekkor azonban még nem volt jó szónok és nem keltette fel a tömegek érdeklődését. Kudarca miatt egy hegyvidéki kisvárosba, San Giminianóba utazott, ahol egyszerű életvitele, őszinte beszédei hamarosan népszerűvé tették. Hírneve egyre nőtt, sokan már szinte szentként tekintettek rá, amikor 1489-ben ismét Firenzébe hívták. Kolostora, ahol 1491-ben perjellé választották, az egyház eredeti tisztaságát, a visszaélések megszüntetését, az egyházi reformokat és a társadalmi megújulást követelő igehirdetések színtere lett. Savonarola kipellengérezte a "Nagyszerű" Lorenzo de Medici erkölcstelen életmódját is, aki ezért száműzni akarta, ám betegsége megakadályozta ebben. Halálos ágyához ellenfelét hívta, de mivel nem bánta meg bűneit, Savonarola nem oldozta fel. A szerzetes ezután szétosztotta a kolostor vagyonát a szegények között és a domonkos rend régi életformáját, a koldulást választotta. Tüzes szónoklataiban támadta a pápaság intézményét, amikor 1494-ben VIII. Károly francia király Itáliába vonult, hálaadó misét mondott, mert így tisztul majd meg a bűnös állam. A franciák megérkezése után négy évig Firenze korlátlan ura lett. Igazságosabbá tette az adókat, betiltotta a szerencsejátékot, az uzsorát; üldözte a prostitúciót és a fényűzést. A Messiás közeli eljövetelét hirdetve máglyára dobatta a kockajátékokat, a nők szépítőszereit és a gyerekjátékokat, de a máglyákon hamvadt el számtalan könyv és festmény is. VI. Sándor pápa egyre veszélyesebbnek ítélte Savonarolát. Megpróbálta lefizetni, majd bíborossá kinevezni, ám nem járt sikerrel. A pápa végül kiközösítette Firenzét, s amikor felszólította az európai uralkodókat a firenzei kereskedők vagyonának elkobzására, a gazdag polgárok java és a hitében csalódott, a háborútól elszegényedett köznép Savonarola ellen fordult. A pápai ítészek skizmával (egyházszakadással), világi hatalom felhasználásával és eretnekséggel vádolták meg, ő a kínpadon mindent bevallott. Tagjai közül egyedül jobb karja maradt épen, hogy vallomását aláírhassa. Savonarolát és két társát 1498. május 23-án égették meg máglyán, ott, ahol egykor ő vetette tűzre a kincseket. Halála után valóságos kultusza támadt, napjainkban felmerült szentté avatásának gondolata is. 2013. 09.20
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás