Hírvilág

Emelkedtek a járulékok Németországban

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Megszavazta a német országgyűlés pénteken az egészségügyi rendszernek a betegek pénzügyi terheit növelő reformjait, amelyekkel az egészségügyi költségvetés hatalmas hiányát próbálják csökkenteni. A hónapokig tartó heves vita után Berlin egy olyan tervezetet fogadott el, mely szerint a járulékok a fizetés jelenlegi 14,9 százalékáról január 1-jétől 15,5 százalékra emelkednek. A képviselők 306 igen és 253 nem szavazattal fogadták el a javaslatot. A reformok nem csak megoldják a problémákat 2011-ben, hanem egy igazságos és jobb rendszer kezdetét is jelentik. Mi így járulunk hozzá a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez – mondta Philipp Rösler egészségügyi miniszter. A német egészségügyi rendszer híres magas színvonaláról és minőségéről, ugyanakkor a világ egyik legdrágább szolgáltatásának is számít. Rösler elmondta, hogy amennyiben nem tettek volna semmit, a rendszer költségvetési hiánya 2011-ben elérte volna a 11 milliárd eurót. A minisztert azonban azzal vádolják, hogy a népesség 10 százalékát jelentő, magánbiztosítással rendelkező pácienseknek kedvezett, akik általában gazdagabbak, mint az állami egészségbiztosítással rendelkezők. A 2006-os és 2008-as reformok során szintén megemelték az egészségügyi járulékokat Németországban. Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok