Hírvilág

Elitista vagy csak művész

2012. NOVEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Visszakerül Oroszországba Andrej Tarkovszkij orosz rendező hagyatéka, miután a Sotheby's londoni aukciós ház szerdai árverésén megvásárolta azt az egyik orosz régió. A modern filmművészet kiemelkedő alakjának filmforgatókönyveit, könyvkéziratait, jegyzetfüzeteit, leveleit, hangfelvételeket és más archív anyagokat Olga Szokurova filmkritikus, Tarkovszkij volt tanítványa bocsátotta árverésre. A Moszkvától északkeletre fekvő Ivanovszk megye 1 millió 300 ezer fontért (több mint 450 millió forint) vásárolta meg a hagyatékot, amelyet Tarkovszkij Jurjevecben lévő emlékházában helyeznek el. Az árverésen huszonketten vettek részt, de az utolsó pillanatokban már csak Lars von Trier dán filmrendező, Ivanovszk megye képviselője és egy ismeretlen gyűjtő licitált a kollekcióért. Az archív dokumentumok között van az 1974-ben elkészült Tükör, a Solaris és a Stalker című filmek forgatókönyve is, de az egyik legérdekesebb darab Andrej Tarkovszkij Leonyid Brezsnyevnek írt levele. Ebben a neves rendező azt kérte az SZKP főtitkárától, hogy engedélyezze betiltott filmjeinek bemutatását, valamint hogy a Szovjetunióban dolgozhasson. Mihail Meny, Ivanovszk megye kormányzója elmondta, hogy az orosz kulturális minisztériummal együtt mindent megtettek annak érdekében, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a lehetőségre, és visszahozhassák Tarkovszkij hagyatékát a hazájába. A filmrendező emlékére 2007 óta minden évben megrendezik Ivanovszk megyében a Tükör című filmfesztivált. A Tarkovszkij-emlékházat 1996-ban nyitották meg. A rendező karrierje 1962-ben indult az Iván gyermekkora című filmmel, amely nagy nemzetközi sikert aratott. A Velencei Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán-díjat. 1966-ban készítette el a neves ikonfestőről, Andrej Rubljovról szóló alkotását. Már a Rubljov-film forgatása közben zaklatták a KGB emberei, és egész életében küzdenie kellett alkotói szabadságáért. A Szovjetunió vezetése elitistának tekintette, ezért műveit betiltották. Tarkovszkij 1932. április 4-én született, és 1986. december 29-én halt meg tüdőrákban a Párizs melletti Neuilly-sur-Seine-ben. 2012. november 28., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.