Hírvilág

Elhunyt John Forbes Nash Nobel-díjas matematikus

2015. MÁJUS 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Autóbalesetben életét vesztette John Forbes Nash, a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas, akinek életéről Egy csodálatos elme címmel négyszeres Oscar-díjas film készült. A 86 éves tudós és felesége, a 82 éves Alicia a New Jersey-i autópályán utazott egy taxiban, amelynek vezetője elvesztette uralmát a gépkocsi felett. A jármű a védőkorlátnak ütközött, az idős házaspárt pedig az ütközés ereje kivette az autóból. Mindketten életüket vesztették. A baleset körülményeit vizsgálják. John Forbes Nash 1928. június 13-án született a Nyugat-Virginia állambeli Bluefieldben. 1948-ban Pittsburghben, a Carnegie Műszaki Egyetemen végzett mint matematikus, két évvel később szerzett doktori fokozatot Princetonban. Nem-kooperatív játékok című, nagyhatású dolgozatát az Annals of Mathematics folyóirat közölte. 1951-ben az MIT, a Massachusettsi Műszaki Egyetem munkatársa lett, de később lemondott kialakuló mentális betegsége miatt. 1959-ben elmegyógyintézetbe került paranoid skizofréniája miatt. (Fia, John Charles Nash is matematikus, s nála is diagnosztizálták a skizofréniát.) 1994 óta a Princeton Egyetem professzora, 1996-tól az amerikai tudományos akadémia tagja volt. Ő fogalmazta meg a játékelmélet matematikai alapjait, ez a diszciplína az eltérő érdekű versenytársak viselkedését vizsgálja. Nash-egyensúly nevű elmélete a vetélkedők közötti fenyegetés és cselekvés dinamikáját próbálja megmagyarázni. Ezt - korlátai dacára - gyakran alkalmazzák az üzleti életben stratégiaalkotás során. 1994-ben Harsányi János közgazdásszal és Reinhard Selten német matematikussal megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott a játékelmélet területén kidolgozott elemzésekért. 2015-ben a matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjjal tüntették ki. Életéről Ron Howard forgatott filmet Egy csodálatos elme címmel, a tudóst Russell Crowe, feleségét Jennifer Connelly alakította. A mű 2002 márciusában elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat. MTI 2015. május 24., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Hírvilág

Mesterséges Intelligencia az orvoslásban - beszámoló a gazdag 2023 őszi konferencia kínálatról, a Neumann társaság konferenciáitól az MTA rendezvényekig.

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Ember és környezet

XIV. Magyar Fenntarthatósági Csúcs

Égnek az erdők, a városok. Kontinenseket elmosó áradások, éhínség, forróság, pusztító földrengések, járványok. A migráció megoldhatatlanná vált a nemzetek számára. Természeti, humanitárius és geopolitikai összeomlás tanúi vagyunk. Kiszámíthatatlanná vált nemzeti és világgazdasági folyamatokban, hatalmas bizonytalanságban kell a gazdasági szereplőknek termelni, működni.

Járványügy

Mit tanított nekünk a COVID 19?

A tudomány megreformálására szólít fel a Covid-19-pandémia kezelésének abszurd vonásait összefoglalva a Journal of Evaluation in Clinical Practice cikke. Kemény kijelentéssel kezdik „Mit tanított nekünk valójában a Covid-19 a tudományról, a bizonyítékokról és a társadalomról?”