Hírvilág

Egyhetes rekordkísérlet újjáélesztésben

2013. SZEPTEMBER 02.


Önkéntesek egymást váltva tízezernyolcszáz percen, azaz egy teljes héten keresztül gyakorolták a laikus újraélesztést egy felnőtt férfit formázó fantomon, és ezzel új rekordot állítottak föl.

Nagy Csaba szervező elmondta, a szegedi kezdeményezés célja az emberek figyelmének felhívása a minél hamarabb megkezdett laikus újraélesztés fontosságára.

A szakember szerint sokan elsajátítják a mellkasösszenyomásból és levegőbefújásból álló újraélesztés alapjait, például a jogosítvány megszerzéséhez kapcsolódó egészségügyi tanfolyamon. A tanultakat azonban nem igen van módjuk gyakorolni, szükség esetén pedig nincs bátorságuk hozzáfogni az újraélesztéshez.

Az egyhetes rekordkísérlet során négyórás turnusokban mentősök, a katasztrófavédelem munkatársai, egészségügyi szakemberek, orvostanhallgatók, a Vöröskereszt önkéntesei, baráti társaságok gyakorolták kétperces váltásokban egy felnőtt újraélesztő fantomon a helyes technikát. A rekordkísérletben használt bábú mellett több fantomot is elhelyeztek, az érdeklődők ezeken megtanulhatták a helyes módszert – egyszemélyes újraélesztés során harminc szív- vagy mellkaskompressziót kell kövessen két befúvás, kétszemélyesnél minden ötödik összenyomás után jön egy lélegeztetés –, majd maguk is csatlakozhattak.

A rekordkísérlet során használt fantomot számítógéphez kapcsolták, ez egyrészt a hitelestés kedvéért rögzített minden mellkasösszenyomást és levegőbefújást, másrészt a történtekről egy a laikus újraélesztést elemző tanulmány is készül.
A 168 óra alatt összesen 585-en vettek részt az egyik szegedi bevásárlóközpontban rendezett rekordkísérletben. A fantomon végzett folyamatos újraélesztés korábbi, háromezer perces magyarországi rekordját 2011-ben Nyíregyházán állították föl.
Nagy Csaba elmondta, rendkívül kedvezőek voltak a járókelők visszajelzései.




MTI 2013. szeptember 1., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A gyermekszegénység az Európai Unióban

A gyermekszegénység és a gyermekek jól-léte az Európai Unióban címmel végzett egy átfogó vizsgálatot a közösség Európai Bizottság Munka, Szociális és Egyenlő Esélyek Főigazgatósága felkérésére a TÁRKI Társadalomkutatási Zrt. 2009-ben. Egy nemzetközi konzorcium vezetőjeként koordinálta a vizsgálatot.

Hírvilág

Nemzetközi Hypertonia Nap -- május 17

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2019 májusára (May Measurement Month 2017 – MMM17,) amely egy újabb figyelemfelhívás a népbetegséggé vált magas vérnyomás veszélyeire, kellő időben történő felismerésére és megelőzésére. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor minden év május 17.-ére hirdeti meg a Hypertonia Világnapját, mely most kiegészül egy egész hónap vérnyomásmérési programjával, amely keretén belül felhívást intéz kortól és nemtől függetlenül mindenki számára, hogy ellenőriztesse, mérje meg saját, esetleg családtagjai illetve barátai vérnyomást.

Hírvilág

A számítógépes biológiai képelemzésről szerveztek nemzetközi konferenciát Szegeden

Mintegy 250 biológus, képelemzéssel foglalkozó informatikus, valamint mikroszkópok építésével foglalkozó szakember részvételével szerveztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában.

Hírvilág

Pszichiátria a csőd szélén

A pszichiátriai ellátó rendszer elmúlt évtizedben történt leépítése, működésének ellehetetlenítése

Hírvilág

Ösztrogén a bőr fiatalítására? Csak ahol nem süti a nap

A „bőrfiatalító” helyi kezelésmódok új jelöltje az ösztrogén, amely növeli a prokollagén termelődését és a ráncok feltöltődését. Viszont úgy látszik, a napsütötte bőrnek ez nem segít…