Hírvilág

Egy hivatás margójára –1956

2012. OKTÓBER 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A nyilvánosság számára az orvosok, ápolók heroikus küzdelme a sebesültek ellátásáért és minden elismerést megérdemlő áldozatos tevékenysége a forradalomban jobbára máig feltáratlan maradt. A téma kibeszéletlen, lappangó indulatokkal terhes, valós mély emberi szenvedéstörténetek, drámák húzódnak a mélyben. Annyi mindazonáltal tudható, hogy 1956-ban Budapesten többhetes (október 23. és december 31. közötti) harci események áldozatait – a KSH adatai szerint 19 226 sebesültet – valakik összeszedtek, elszállítottak és a kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézetben elláttak. A feltételezések szerint a sebesültek közül körülbelül ezren haltak meg. Októbertől decemberig pedig a sortüzek áldozataival együtt talán százezerre tehető a sebesültek száma országszerte. Ezt az igen magas számú súlyos sebesültet minden bizonnyal orvosi kezelésbe vontak és gyógyítottak. Még jól emlékszünk arra a pillanatra, amikor nyilvánosan elhangzott a definíció, miszerint 1956-ban népfelkelés zajlott. Ez a kijelentés akkor csak kimondta, amit már mindenki tudott, mégis megtörte a hallgatás körét. Az azóta eltelt időszak során újabb és újabb megrázó részletek bukkannak elő a résztvevők történetéről és sorsuk alakulásáról. S egyre több személyes visszaemlékezés is olvasható e témában, hiszen szinte minden akkor már önmagára eszmélő személynek – akkori felnőttnek, gyereknek – megvan a saját története ötvenhatról. Egyre több szó esik az orvostanhallgatókról, mentőápolókról és mentőorvosokról, akik életüket kockáztatva álltak helyt a sebesültek mentésében és ellátásában, nem téve különbséget ember és ember között, hiszen számos példa mutatja, hogy minden sérültet elláttak, ha kellett, az ellenséges katonákat is. A forradalom Budapesten elhunyt hőseit és áldozatait megörökítő névsorban 19 orvos, mentős és ápoló szerepel, ám a névsor aligha teljes. Mindezek mellett azonban elmondható, hogy a részt vevő orvosok és ápolószemélyzet munkája felderítetlen maradt. Meglehetősen kevés azoknak a száma, akik rögzítették és közzétették e rövid időszak alatt szerzett drámai benyomásaikat, a visszaemlékezők száma viszonylag csekély. Ennek több oka lehet. Egyrészt a mentősök, az orvosok és orvostanhallgatók közül sokan áldozták életüket a mentésben való közreműködésük során – egyes források szerint az orvosegyetemen 17 halottat számoltak –, a Corvin közben több orvostanhallgató végzett sebesültellátást, és a jelen lévő orvosok szerint a Corvin köziek tényleges ellátása a Práter utcai iskolában történt. Másrészt a hallgatás és óvatosság indokolt, hiszen az elkövetkező években a megtorlás időszakában a forradalomban való részvétel miatt igen sok orvost börtönöztek be vagy sújtottak elbocsátással, kényszernyugdíjazással. Nem tudjuk azt sem, ténylegesen hányan vettek részt az eseményekben. Az áldozatokat tekintve az esetek többségében valójában még annyit sem lehetett megállapítani, hogy az illető balszerencsés civil vagy felkelő volt-e, mert számos sebesültnél, aki később meghalt a kórházakban semmilyen igazolvány nem volt található. Néhány önkényesen kiragadott mozzanat a szakmai munkáról: autóbusszal mentettek sebesülteket például a Várban megnyitott Sziklakórházba is. A visszaemlékezések szerint számos kórház megszervezte a mentőszolgálatot, ilyennek tekinthető például a Péterfy Sándor utcai kórház. A sebesülteket több katonai mentőkocsival mentette a Központi Katonai Kórház is, az intézmény vezetőjét, dr. Radó György orvos ezredest később mindezért 12 évre ítélték. A János Kórház ugyancsak fogadta a sebesülteket és saját mentőszolgálatot is szervezett. Horváth Boldizsár professzor a Vöröskereszten keresztül szerzett gyógyszereket is. Ezért a megtorlás időszakában kényszernyugdíjazták. Minden bizonnyal számos magánlakásban is zajlott a sebesültellátás, hiszen 1956. november 4. után – a heves harcok és az erős tüzérségi tűz miatt szó sem lehetett a sérültek mentőautón való utcai szállításáról. Talán nem véletlen, s a gyógyító hivatás belső lényegét mutatja az is, hogy a legelső áldozatok egyikeként található az a sebesülteket ellátó orvostanhallgató, aki október 23-án másokat mentve áldozta fel életét: a Magyar Rádió ablakából érte a lövés. Elszállították ugyan a Baross utcai Sebészeti Klinikára, de ott sem tudták megmenteni az életét. Az orvosok és ápolók közül, akik részt vettek forradalomban és heroikus küzdelmet vívtak a betegellátásban, sokan haltak hősi halált. Később pedig az értelmiségi pályák között talán a legérzékelhetőbb módon hivatásuk teljesítése miatt szenvedtek megtorlást: sokan börtönbe kerültek, szakmailag ellehetetlenítették őket, karrierjük kettétört és elveszítették állásukat. 56 minden belső viszály dacára nagy közös ügyünk, egy nemzet összefogása a szabadság jegyében ritka felszabadító erejű pillanata a magyar történelemnek, egyben megmutatta egy hivatás belső lényegét, minthogy az orvoslás, gyógyítás nem mellesleg morális vállalkozás… 2012. 10.22. NZS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.