Hírvilág

Egészségesebb folyadékfogyasztási szokásokat!

2013. MÁRCIUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén is meghirdette vízfogyasztást népszerűsítő programját az általános iskolák számára az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Mint írták, az úgynevezett Happy-hét program célja, hogy növekedjen a gyermekek víz-, és csökkenjen a cukrosüdítő-fogyasztása, hozzájárulva ezzel is a gyermekkori elhízás megelőzéséhez. Ehhez azt is el akarják érni, hogy a mosdókon kívül is minden iskolában hozzáférhető legyen az ingyenes ivóvíz. A Happy-hét keretében az OÉTI segítségével az iskolák nagy részét vízforgalmazó cégek látják el ballonos vagy palackozott vízzel, máshol az iskolai étkezőbe, osztálytermekbe kihelyezett, vízzel teli kancsókkal és egyéb módon biztosítják a mosdón kívüli vízvételt. Ezenfelül a program oktatásra épül, amely során a tanulók az OÉTI által kidolgozott feladatok, interaktív oktatóanyag segítségével megismerkednek az egészséges folyadékfogyasztási szokásokkal. Az idén negyedik alkalommal meghirdetett akciónak az ÁNTSZ közleménye szerint már számos eredménye van. Az évek során több iskolában beszüntették a cukros üdítők árusítását, míg máshol ivókutakat, ballonos vízadagolókat helyeztek ki, és a diákok is egészségesebb folyadékfogyasztási szokásokat alakítottak ki - írta az ÁNTSZ. Az OÉTI programjában tavaly összesen 110 oktatási intézmény 30 ezer tanulója vett részt. Az idei programhoz csatlakozni kívánó általános iskolák regisztrálása már megkezdődött. Mint az ÁNTSZ kiemelte: a programot sikeresen teljesítő iskolák nyereményjátékon vesznek részt. A Happy-hét fődíja egy 30 tanuló részére szervezett, játékos oktatással egybekötött főzőtanfolyam az OÉTI "A főzés 6alma" elnevezésű főzőiskolában - olvasható a közleményben. MTI 2013. március 16., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok