Hírvilág

Decemberben utalja az OEP a 27,5 milliárd forintot

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december első felében utalja azt a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek, amelynek felhasználásáról október 18-án döntött a Parlament. Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést november 24-én tárgyalja a kormány, a tervezet november 15-én felkerült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapjára. Az azonnali forrásjuttatás az első lépést jelenti a kialakult torz, igazságtalan rendszer felszámolásában. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az érintett öt szakmai szervezet (Magyar Kórházszövetség, Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, Egyetemi Klinikák Szövetsége, Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Medicina 2000) és a minisztérium által meghívott szakértők közösen egyeztek meg azokban az elvekben, amelyek mentén az elosztás történik: - A pénz 50 százalékát a lejelentett és elfogadott teljesítmény arányában az intézményi teljesítményvolumen korlát plusz maximum 10 százalékáig a ki nem fizetett többletteljesítés arányában kapják az egyes intézmények; - A pénz 20 százalékát az intézmények közötti korábbi torz TVK elosztás korrekciójára használják fel; - A pénz 20 százalékát a kiemelkedő mértékben eladósodott intézmények kapják; - A forrás 10 százalékát az ellátáshoz való hozzáférés és az ellátás minőségének javítására használják fel. A többletforrás elnyerésének feltétele, hogy az intézmények vállalják az adósságjelentési rendszerben és a struktúraátalakítási területi munkában való részvételt, valamint a súlyosan eladósodott intézmények konszolidációs terv készítését. Az OEP monitorozni fogja a várólisták alakulását. Ugyanakkor a NEFMI már peren kívüli megállapodást kötött azzal a négy kórházzal – a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a Hajdu-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórháza, és a Keszthelyi Városi Kórház – amelyek esetében a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy jogellenes volt az akkori szakminiszter eljárása. A kormány a megállapodás értelmében visszatérítési kötelezettség nélkül kiutalt részükre összesen 3050 millió forintot, ezért ők a fenti konszolidációs forrásból nem részesülnek – tájékoztat a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Forrás: NEFMI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.