Bevonat a tejfogon
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A skóciai Lothian gyermekei új egészségügyi kezdeményezésben vesznek részt, mely során tejfogaikat fluoridos mázzal kenik be, hogy megelőzzék a fogszuvasodást. Mintegy 150 fogorvos iratkozott fel a Gyermekmosoly Tervre, melynek célja, hogy javítson az öt éven aluliak szájüregének egészségi állapotán. A kicsik fogait félévente kenik majd be fluoridot tartalmazó anyaggal, majd a rendszeres szűréseken ellenőrzik az állapotukat. Ian Fenny, edinburghi fogorvos elmondta, azért támogatja a megmozdulást, hogy megelőző terápiát alkalmazhasson. “A Gyermekmosoly alkalmazása az általános fogászatban fontos kapocs. Így biztosíthatjuk minden lothiani gyermek számára, hogy születésüktől iskolás korukig részesüljenek szájhigiénés képzésben és megelőző kezelésekben. Talán ezzel elejét lehet venni annak, hogy a szülők fogorvostól való félelme a gyerekre is átragadjon.” A terv kulcsszerepet játszik a lothiani gyerek fogvédelmi programjában, mely a születéstől az iskola elvégzéséig tart. A lothiani NHS munkatársa, Robert Naysmith elmondta: “A gyermekek fogainak egészsége évek óta nagy problémát jelent. Sajnos még mindig nagyon sok gyerek lyukas fogát ki kell húzni azelőtt, hogy az iskolapadba ülnének. A kicsik szüleit biztatni kell arra, hogy vigyék el gyermeküket a fogorvoshoz, így a születés és az óvodába kerülés közötti időszakban is ellenőrizhetik fogaik állapotát.” Forrás: Medipress
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Nem szteroid gyulladáscsökkentők és kortikoszteroidok – fókuszban a cardiovascularis mellékhatások
A betegek élete a kézhigiénén múlik
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás