Hírvilág

„Bevetetlen álmok” -- Budapesti Pszichológiai Napok

2013. ÁPRILIS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok háromnapos tudományos-kulturális rendezvény, mely évről évre mintegy 3-4 ezer érdeklődőt vonz. Célja, hogy széles körben megismertesse, elfogadtassa és népszerűsítse a pszichológia tudományát – ezzel is elősegítve az emberek tesi-lelki jóllétét, egészségét. A szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a pszichológia rész- és határterületeire, a legfrissebb kutatási eredményekre, valamint az alkalmazási tapasztalatok közérthető bemutatására. A szakmai programmal párhuzamosan színvonalas kulturális programok is várják a látogatókat, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő elfoglaltságot. Az idei Pszinapszis főtémája: a „Bevetetlen Álmok. A résztvevők betekinthetnek a pszichedelikumok, szexualitás, kollektív tudattalan, társas jelenségek és különleges kutatási eredmények világába. A számtalan sokszínű előadás mellett lehetőség van sajátélményt nyújtó műhelyfoglalkozásokon is részt venni, így mindenki tapasztalatot nyerhet a pszichológia gyakorlati módszereiből. A már második éve nagy népszerűségnek örvendő Pszichiátria szekció ismét a program része; feladata, hogy betekintést nyújtson a pszichológia és a pszichiátria összefonódásába. A gyökerek közösek, mindkét tudomány ugyanazokon az elveken keresztül próbál segítséget nyújtani, ha a módszerek mások is. Célunk, hogy a sokszor mesterségesen keltett határokat lebontva megmutathassuk, hogyan hatnak egymásra és működnek együtt a segítségnyújtás érdekében. A Pszinapszis fontosabb témái: a pillanat megélésének képessége, a női szerepek változásai, szexualitás, bűn és bűnhődés, borterápia és delírium, modernkori édenkertek, válság, kamaszkori élet, „álompasik” és „álomnők”, on-line személyiségek, záródó ajtók és kinyíló ablakok. Előadók: Klein Sándor, Zacher Gábor, Kovács Ágnes Melinda, Tisljár Roland, Pál Ferenc, Bagdy Emőke, Tari Annamária, Bakó Tihamér, Mérő László, Vekerdy Tamás és a szakmai élet sok más kiemelkedő alakja. Regisztráció: https://www.pszinapszis.hu/ (x)

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

MDOSZ XXV. Szakmai Konferencia – A dietetika kihívásai a 21. században

KONFERENCIA eLitMed

A klinikai dietetika aktualitásai mellett olyan kurrens táplálkozás- és élelmiszertudományi témákról is szó lesz, mint az MI helye a dietetikai praxisban, a hazai táplálkozás ökológiai lábnyoma vagy a ketogén terápia és a daganatok összefüggései.

Hírvilág

„A nők egészsége” – VI. Szekszárdi Hypertonia Napok 2024. november 29–30-án

KONFERENCIA eLitMed

A sokak által kedvelt állandó LAM-rovat, A nők egészsége fog „megelevenedni” Szekszárdon 2024 november végén egy akkreditált, interdiszciplináris konferencia keretében.

Alapellátás sürgősségi szempontú átalakítása