Hírvilág

Az élelmiszerbiztonság kihat vesénk egészségére is

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg 2009. június 3. és 6 között a Debreceni Nephrologiai Napokat (DNN), mely idén „A melamin tragédia és tanulságai” címmel külön szekcióban foglalkozott a tavaly ősszel hazánkban is nagy visszhangot keltő kínai melamin mérgezés tömeges gyermek-vesekövességgel járó következményeivel. A szekció egyik elnöke és előadója Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária, a MÉBiH főigazgatója volt, aki az élelmiszerbiztonság és egészségünk kapcsolódására, valamint az emberi felelőtlenség következményeire hívta fel a figyelmet előadásában, melyben ismertette az esemény kronológiáját, kiváltó okait és következményeit. A szekció nyitó előadását Dr Kertai Pál professzor, a Magyar Köztársaság első tisztifőorvosa, a népegészségügy nagyra becsült szaktekintélye tartotta, a melamin kémiájáról és toxicitásáról. A szekció utolsó előadása a melamin nephrotoxicitását (vesekárosító hatását) elemezte, ezt az előadást Dr. Kárpáti István, a DNN fő szervezője, a Magyar Nephrologiai Társaság főtitkára, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Medicina tanszék tanszékvezető egyetemi docense tartotta. A nagy érdeklődést kiváltó előadásokat élénk vita követte. Az élelmiszerbiztonság és a vesebetegségek összefüggése egyéb vonatkozásokban is felmerült. Kiváló előadás hangzott el az E. coli fertőzések gyakori szövődményének számító, súlyos, sok esetben halálos hemolitikus urémiás szindrómáról (HUS), valamint arra is felhívták a figyelmet, hogy egyes üdítőitalok foszforsav tartalma elősegíti a vesekőképződést. A konferencia fő vezérfonala pedig a helytelen táplálkozás és civilizációs megbetegedések (elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség) vesebetegségben megmutatkozó szövődményeinek áttekintése volt. Ennek következményei ijesztőek, a krónikus vesebetegek száma az utóbbi időben jelentősen és folyamatosan emelkedik. A szervezők szerint Magyarországon már legalább fél millió a veseelégtelenségben szenvedő beteg, melyek ellátása, a késői szövődmények kezelése (dialízis, veseátültetés) komoly kihívást jelent az egészségügyi ellátó rendszer számára. Az egészségesebb életmód, a helyes táplálkozás, a sóban szegényebb élelmiszerek fogyasztása ezt a helyzetet lényegesen javítani tudná. Forrás: MÉHIB

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.