Hírvilág

Az ágazatban dolgozók érdekei mellett

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


„Az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós határozottan visszautasítja a három egészségügyi kamara elnöke által megfogalmazott kritikákat a kormány által benyújtott kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló törvénytervezetről” – tudatta közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága. „A törvénytervezet jelenlegi formája több fordulós egyeztetés eredményeképpen jött létre, és a 2010. december 10-én tartott legutolsó egyeztetés után a három kamara által megküldött észrevételek közül két vitatott pont kivételével a kért változtatásokat átvezettünk a szövegen. A két nézetkülönbségre okot adó ponttal kapcsolatos álláspontunk a következő. A kamarai tagdíj mértékével kapcsolatban el kell mondanunk, hogy bár a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Államtitkárság kötelező kamarai tagság visszaállítása iránti elkötelezettsége változatlan, ez az elkötelezettség a kamarai tagok iránt is kötelező érvényű. Ezért továbbra is fenntartjuk azt a kormányzati álláspontot, hogy a kamarai tagdíj mértékét az alulfizetett egészségügyi dolgozók védelme érdekében törvényi szinten korlátozni szükséges. A kamarai tisztségviselők díjazása kérdésében szintén úgy gondoljuk, hogy az ország gazdasági helyzetéből kötelezően eredő kormányzati mértéktartást helyes a köztestületek szintjén is érvényesíteni. Fenntartjuk azt a kormányzati álláspontot, hogy a kamarai tisztségviselők díjazásának mértékét a kormánytisztviselők díjazásához kötötten korlátozni szükséges. Ezt a tervezetben a kormányzat a helyettes államtitkári bruttó 750 ezer forintos fizetéshez köti, míg az orvoskamarai javaslat ezt nem fogadja el, és a díjazás mértékét az állami szektorban 2010-ben meghatározott bruttó 2 millió forintos vezetői díjazásban kívánta meghatározni. Amennyiben a nézetkülönbségeket jelentő szempontokon kívül továbbra is léteznek pontosításra szoruló elemek a tervezetben, akkor, ahogy eddig is, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kész a problémák kezelésére, ugyanakkor határozottan úgy gondoljuk, hogy ennek a közvetlen párbeszéd a megfelelő formája. Az államtitkárság elkötelezett amellett, hogy az egészségügyet sújtó gondok csak közös munkával, a szakmai szervezetekkel és az egészségügyben dolgozókkal partnerségben kezelhetőek. A gondok akkorák, hogy ezt csak közös és kitartó erőfeszítéssel fogjuk tudni megoldani. Ebben a helyzetben különösnek tartjuk, hogy ezt az ágazatban megindult példa nélküli konstruktív egyeztetési folyamatot éppen annak a kamarának a vezetője veszélyezteti, akinek a kötelező kamarai tagság helyreállítására irányuló kérése a legtöbbet nyomott a latban a döntés meghozatalakor.” Kapcsolódó anyagok: A Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.