Hírvilág

Automatikussá válik a szervdonáció

2013. JÚNIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Jáel German egészségügyi miniszter olyan módosításokat tervez a szervdonorokról rendelkező izraeli törvényen, amelyek alapján a jövőben minden állampolgár automatikusan donor lenne, hacsak kifejezetten nem tiltakozik ez ellen - írta hétfőn a Háárec című napilap. A javasolt módosítás szerint az izraeliek autóvezetői jogosítványuk megújításakor automatikusan bekerülnének a szerveket adományozók adatbázisába, kivéve, ha írásban közlik ellenvetésüket az egészségügyi minisztériummal. Halottak esetében pedig ezentúl nem lenne szükség a család egyetértésére a szervek átültetéséhez, az eddigi beleegyező nyilatkozat helyett csupán tiltakozó nyilatkozatok lesznek, amelyekkel a rokonok megakadályozhatják szeretteik szerveinek felhasználását. Izraelben az utóbbi években a lehetséges esetek felében a családok ellenkezése miatt meghiúsultak a mások életét megmentő szervátültetések, pedig a betegek hosszú várakozólistákon várják a szervadományokat, és az egészségügyi rendszer is képes lenne elvégezni a műtéteket. Jáel German, a Jes Atíd (Van Jövő) párthoz tartozó miniszter asszony ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében szándékozik módosítani a 2008-ban megszövegezett eddigi törvényt belgiumi, spanyol, francia és portugál példák alapján, az ottani jogszabályokhoz hasonlóan automatikussá téve az adományozást. Izraelben a szervek adományozását megnehezíti, hogy a különösen vallásosok egy része úgy véli, a halottakat teljes épségükben kell eltemetni, csak így tudnak újraéledni a Messiás eljövetele után, a feltámadáskor. German egy másik javaslatban azt is kezdeményezte, hogy a heteroszexuális párok mellett az azonos nemű párok és az egyedülálló szülők számára is tegyék törvényessé a béranyák igénybevételét. Ezt a jogszabályjavaslatot azonban, szemben a szervdonor-szabályozással, nehéz lesz elfogadtatnia a kneszetben, mert alapvető törvények megváltoztatását igényli, és kiválthatja az egyik koalíciós partner, a Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) párt ellenkezését - írta a Háárec. MTI 2013. június 17., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Október közepén ünnepeltük a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapját

Az Európa Tanács által kezdeményezett Európai Donációs Nap első alkalommal 1996-ban, Genfben került megrendezésre. 2005-ben a WHO világnappá nyilvánította október második szombatját.

Klinikum

Az onkológiai terápia alkalmazása idős betegek esetében

HARISI Revekka

Az idős daganatos betegek onkológiai kezelése során kiemelten fontos a fiziológiás változások, a tünetek, a panaszok és a társbetegségek figyelembevétele. A daganat okozta panaszokat és tüneteket a komorbiditási tényezők sokszor elfedhetik, ami gyakran késleltetett diagnózishoz vezet. Ebben az életkorban a reszekábilis daganat is sokszor a beteg státusza miatt inoperábilissá válik, továbbá műthetőség esetén a betegek korával nő a szövődmények aránya és a halálozás gyakorisága.