Hírvilág

A performansz irányzatai

2012. FEBRUÁR 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Képzőművészeti szabadegyetem indul a Pinceszínházban Budapesten: az első előadáson, február 13-án a performanszművészet fogalmairól és irányzatairól hallhat a közönség. Február 13-án Szőke Annamária művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének docense a performanszművészet fogalmairól és irányzatairól, 20-án Szkárosi Endre költő, performer, az ELTE Olasz Tanszékének tanára a költészet vizuális és akcionális kiterjesztéséről beszél. A 20-i előadás meghívott vendége Ladik Katalin József Attila-díjas író, színművész. Március 5-én Zene és művészet a Fluxusban címmel Beke László művészettörténész, a MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, 19-én Janesch Péter rendszertervező és -kutató építész tart előadást Protokoll címmel. Soós Borbála művészettörténésztől a performansz örök életéről és Marina Abramovicról hallhat a közönség április 23-án, míg május 7-én Altorjay Gábor filmrendező, happening- és fluxusművész várja az érdeklődőket. Halász Péter, visszatérés Magyarországra címmel Vajdai Vilmos színész, rendező, zenei dramaturg május 21-én tart előadást, június 4-én Vincze Gabriella művészettörténész, Ladjánszky Márta táncművész, koreográfus és Koroknai Zsolt képzőművész a tánc és képzőművészet találkozási pontjaival ismerteti meg a nézőket. A belépés az előadásokra ingyenes, azonban regisztrációs jegyet kell igényelni a Pinceszínház pénztárában nyitvatartási időben. Az előadásokon a téma magyarországi szakértői és jeles művészek közvetítésével vizsgálják át az átfedéseket a különböző művészeti ágak és az élő művészeti irányzatok között, sorra véve a zenével, a színházzal, a tánccal, a költészettel és videóművészettel való kapcsolatot. Emellett különböző reprezentációs formákat variálva - videó, élő előadás - a közönség nemcsak a tudásnak, hanem magának az élménynek is részesévé válik - közölte a Pinceszínház.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok