Hírvilág

A légiközlekedés nem annyira biztonságos

2015. ÁPRILIS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájából okulva gyakrabban és alaposabban kell ellenőrizni a pilóták egészségi állapotát - sürgeti a német repülésegészségügyi szakorvosok szövetsége. A Die Welt című lap keddi összeállítása szerint a német repülésegészségügyi szakorvosi rendszer szinte teljes mértékben felügyelet nélkül működik. A szakorvosoknak ugyan háromévente meg kell újítaniuk engedélyüket, de ehhez csak egy 20 órás ismeretfrissítő tanfolyamon kell részt venniük és igazolniuk kell, hogy az utóbbi három évben elvégeztek évente legalább 10 repülésegészségügyi alkalmassági vizsgálatot. Ettől eltekintve viszont szinte teljes szabadságot élveznek munkájukban, a pilótákat pedig rendszerint csupán egy orvos vizsgálja meg, akinek döntéseit nem ellenőrzi senki. Maga a vizsgálat sem több egy viszonylag széles körű belgyógyászati és szemorvosi állapotfelmérésnél, amelyet vérkép- és vizeletvizsgálat egészít ki. Rendszeres pszichológiai vizsgálatnak nem vetik alá a pilótákat. A márciusi katasztrófa után már a szakorvosok érdekképviselete szerint is változtatni kell a rendszeren. Egyebek között ki kell terjeszteni a laborvizsgálatokat, ellenőrizni kell, hogy a páciens fogyasztott-e kábítószert vagy pszichés problémák kezelésére szolgáló gyógyszert - mondta a Die Weltnek Hans-Werner Teichmüller, a szövetség elnöke. A lap összeállítása szerint az is gond, hogy a pilóták szabadon választhatnak foglalkozás-egészségügyi szakorvost. Így az évek során "egyfajta bizalmi viszony alakul ki", és előfordulhat, hogy az orvos nem figyel oda, kinek a vizelete kerül a mintaedénybe - mondta egy név nélkül nyilatkozó pilóta a Die Weltnek, kiemelve, hogy "a légi közlekedés egyáltalán nem annyira biztonságos, mint ahogy beállítják". Hozzátette, hogy ismer több kollégát, akik alkohol-, vagy drogproblémával küzdenek, de ezt "nagyobb erőfeszítés nélkül el tudják tusolni" az orvosi felülvizsgálatokon. A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt zuhant le Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést. A másodpilótát korábban öngyilkossági hajlam miatt kezelték. Otthonában betegállományba helyezésről szóló, összetépett orvosi dokumentumokat találtak, és táblagépének vizsgálata alapján megállapították, hogy az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülkék ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett. MTI 2015. április 7., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.