A kolonoszkópiás szűrés nem véd meg a jobb oldali vastagbélráktól
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Egy németországi vizsgálatban harmadannyi előrehaladott daganatot találtak a flexura lienalisban és a sigmabélben, ha a beteg a megelőző 10 évben részt vett kolonoszkópiás szűrésen, ami önmagában nem meglepő. A vizsgálat szomorú tanulságát az képezi, hogy a coecumban, a vastagbél felszálló szakaszában és a flexura hepaticában ugyanannyi daganat volt látható, akár részesült a beteg korábban kolonoszkópiás szűrésben, akár nem. Kanadai kutatók 2009 januárjában közölték retrospektív eset-kontroll vizsgálatuk eredményeit, amelyek szerint a kolonoszkópiás szűrés – bár jelentős mértékben csökkenti a colorectalis rák kockázatát – védőhatása csak a vastagbél bal oldalán kialakuló daganatokra korlátozódik (Ann Intern Med 2009 Jan 6; 150:1.). Ennek az eredménynek a további tanulmányozására németországi kutatók keresztmetszeti vizsgálatot végeztek több mint 3000, legalább 55 éves, kolonoszkópiás szűrésen részt vevő beteg bevonásával. A statisztikai értékeléshez két csoportba osztották a betegeket: 18%-uk esetében már végeztek kolonoszkópiás szűrést a vizsgálatot megelőző 1–10 évben, 82%-ukban nem. A korábban kolonoszkópiával vizsgáltak közül kevesebb betegben találtak előrehaladott stádiumú neoplasiát, mint a korábban nem szűrt betegek csoportjában (6,1%, illetve 11,4%). Az elváltozások helye szerint vizsgálva azonban a coecumban, a vastagbél felszálló szakaszában és a flexura hepaticában talált daganatok gyakorisága nem különbözött a két csoportban. A flexura lienalisban és a sigmabélben viszont a korábbi kolonoszkópia egyharmadára csökkentette az elváltozások jelenlétének kockázatát, a rectumban pedig csak 0,07-nek adódott a daganatok relatív kockázata a korábban kolonoszkópiával nem vizsgált betegekhez képest. Az eredmények tovább erősítik a korábbi tapasztalatokat, amelyek szerint a kolonoszkópia több védelmet nyújt a bal oldali, mint a jobb oldali vastagbélrák ellen, sőt, talán egyáltalán nem csökkenti a vastagbél jobb oldalán kialakuló daganatok kockázatát. Még tisztázásra vár, hogy ez a probléma orvosolható lenne-e a bélelőkészítés javításával, a kolonoszkópia kivitelezésének változtatásával vagy új technológiák (például a megvilágítás változtatása vagy a bélfal megfestése) alkalmazásával. Döntő fontosságú lenne azt megállapítani, hogy a jobb oldali vastagbélrákban szenvedő betegekben korábban jelen voltak-e olyan elváltozások, amelyek endoszkópiával alig látszanak, és ezért nehezen mutathatók ki, vagy pedig endoszkóposan teljesen normális vastagbélben alakultak ki a daganatok rövid idő alatt, szemben a bal oldali carcinomákkal, amelyek kezdeti stádiumai jellemzően már 5–15 évvel az invazív daganat kialakulása előtt jelen vannak. E kérdés eldöntésében segítene annak az értékelése, hogy a negatív eredményű kolonoszkópia után fellépő vastagbélrákok gyakorisága különbözik-e a szerint, hogy melyik endoszkópos szakember végezte a kolonoszkópiát, ugyanis ha igen, akkor a problémát az endoszkópia kivitelezése okozza, ez pedig orvosolható. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: J Natl Cancer Inst 2010 Jan 20; 102:89. Kapcsolódó anyagok: Elmulasztott lehetőségek a colorectalis rák kimutatására Colorectalis rákszűrés: az amerikai tapasztalatok tanulságai Magyar Radiológia 2009; 83(3) Coecum vagy nem coecum? LAM 2008; 18(12)
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
A Magyar Neuroimmunológiai Társaság X. Kongresszusa Absztraktfüzet
A Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája Absztraktfüzet 5
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás