A lakosság egészségét és a részére nyújtott egészségügyi rendszert egymással is kapcsolódó környezeti, gazdasági és szocio-kulturális tényezők befolyásolják. A kínai egészségügyi rendszer fejlődése öt szakaszban írható le: 1. A felszabadulás után - 1949-1963 A háború és a japán megszállás nagyon meggyöngítette a kínai egészségügyi rendszert. 1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság. Az állam fokozatosan átvette az egészségügy irányítását, háromfokozatú (alap-, járó- és fekvőbeteg) ellátást épített ki, az egészségügyi dolgozók alkalmazottak lettek. A hangsúly a prevención, a nyugati és a hagyományos gyógyítás integrációján, és a tömegmegmozdulásokon (kampányokon) volt. Nagy különbség alakult ki a falu és a város között: a városokban állami egészségügy, a falvakban a közösségekre alapozott „kooperatív egészségügyi központok” látták el a lakosságot. A „Nagy Ugrás” éveit (1958-1960) kivéve a lakosság egészsége rohamosan javult, elsősorban a fejlődő csatornázás, vízminőség és élelmezés következtében. 2. A Kulturális Forradalom - 1966-1976 Minden, így az egészségügy felett is a politika uralkodott, olyan mértékben, hogy pl. az elmeosztályokon megszüntették a gyógyszeres kezelést és a betegeket „képzéssel”, azaz Mao könyvéből való felolvasással kezelték. Az orvosegyetemeket 5 évre bezárták és a diákokat falura küldték földmunkára. Mao bevezette az úgynevezett „mezítlábas doktorok” rendszerét, fiatalok tízezrei kaptak 3-6 hónapos képzést, elsősorban prevencióban és alapvető egészségügyi ismeretekben és ezeket küldték ki a falusi lakosok ellátására. A statisztikák politikai jellegűek voltak, kevés valós adat áll rendelkezésre ebből az időszakból. 3. A Korai Reform - 1977-1989” Teng Xioping visszakerült a hatalomba és gyors decentralizálást, depolitizálást vezetett be. A gazdasági fejlődés és koordinált közegészségügyi intézkedések drámai javulást eredményeztek a fertőző betegségek terjedése, a csecsemőhalálozás, és a várható élettartam terén. A krónikus betegségek váltak vezető halálokká. Az „egyke” mozgalom a lakosság relatív elöregedéséhez vezetett és a figyelmet a gyermekek egészségére irányította. A falusi lakosság jelentős része a városokba ment munkát keresni, egészségügyi ellátásuk bizonytalanná vált. Ugyanakkor a decentralizálással a helyi közösségekre hárult az egészségügy, ami nagy egyenlőtlenségekhez vezetett szegény és gazdag régiók között. Az egészségügyben a tulajdon közös maradt, a finanszírozás priváttá lett. Kevés családnak volt egészségügyi biztosítása, ami megóvhatta volna őket a katasztrofális egészségügyi kiadásoktól. A gyógyszerek és beavatkozások árának maximalizálása a drága gyógyszerek és műveletek igénybevételét fokozta. A szegényebb falusi „kooperatív egészségügyi központok” kevéssé képzett, olcsó munkaerőt alkalmaztak tevékenység alapú bérezéssel, így azok nem voltak érdekeltek a prevencióban. 4. A Késői Reform - 1990 – 2002 Eredménytelenek a kormányzat törekvése arra, hogy uralja a drámaian növekvő egészségügyi költségeket, jobb ellátást biztosítson falun, és „lefedje” a biztosítás nélküli lakosokat; főleg a nagy ellenérdekeltség (gyógyszergyárak, nagy kórházak, stb.) miatt, és azért, mert a kis települések nem rendelkeztek a központi tervekhez szükséges erőforrásokkal. Ugyanilyen okokból maradtak eredménytelenek a kormány egészségpolitikai törekvései a fejlődés negatív következményei (elhízás, közlekedési balesetek, fokozódó dohányzási szokások, üzemi balesetek, környezetszennyezés) ellen. A gazdagodó városi középosztály jobb minőségű ellátást igényelt, míg a falusi lakosság az egyenlőtlen esélyekre panaszkodott. Az egyre fejlődő – bár még arányában kicsi – privát ellátás igyekezett az fokozódóan egészségtudatos városi lakosság növekvő igényeit kielégíteni. Ugyanakkor újra emelkedett a már visszaszorított fertőző betegségek (nemi-betegségek, hepatitis B, shistosomiasis, stb.) előfordulása 5. A jelen időszaka - 2003–tól napjainkig A 2003 évi SARS járvány ráébresztette a kínai vezetőket és lakosságot arra, hogy mennyire meggyengült az egészségügyi ellátásuk és milyen nagyok lettek az esély-egyenlőtlenségek. A fentiek miatt megerősödött a politikai akarat az egészségügyi rendszer alapvető átalakítására. Helyreállították a közegészségügy központi menedzsmentjét és erőforrásokat allokáltak az egyenlőtlenségek csökkentésére. A „post-SARS reformok” eredménye még nem látható, de az eddigiek optimizmusra adnak okot. 2020-ra tervezik az általános egészségügyi ellátást, amelyben a jelenleg nem biztosítottak is részesülnek majd. A SARS járvány óta bevezetett közegészségügyi intézkedések eredményei a fertőző betegségek terén, valamint a hatékony közegészségügyi válasz szecsuani földrengésre, biztatóan mutatja, hogy mire képes a kínai egészségügy. A jelen feladatok középpontjában a minőség-fejlesztés, a széleskörű ellátás és a költség-hatékonyság áll. Forrás: The Lancet Szemlézte: Házijogorvos , dr. Szatmári Marianna