Hírvilág

A kannabisz áldásos hatásai

2012. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kannabisz adására jelentősen javult az izommerevséggel járó, súlyos ideggyógyászati betegségben, a szklerózis multiplexben szenvedők állapota. Angol kutatók a Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry szakfolyóiratban tették közzé tanulmányuk eredményét. Magyarországon 12 ezer beteg szenved velőshüvely szétesésben, világszerte kétmillió ilyen beteget kezelnek a nálunk is latin nevén ismert szklerózis multiplex miatt. Okát pontosan nem ismerjük, de a kórfolyamatot már elég részletesen. Szklerózis multiplexben az idegrendszerben gyulladás keletkezik, ez az idegsejtek nyúlványait körül vevő velőshüvelyt roncsolja, a szervezet pedig ezt igyekszik kötőszövettel pótolni, mely kemény, szklerotikus gócokat hoz létre: innen a latin elnevezés első szava. A kóros folyamat sok helyen megjelenhet, ezért multiplex. Változó, fokozatosan romló mozgászavarral jár, amelynek része az izomcsoportok merevsége is. Peter Zajicek és munkatársai azt vizsgálták, hogy kannabisz kivonatot tartalmazó kapszulával milyen mértékben sikerülne javítani ezeken a tüneteken. Nagy-Britannia 22 ideggyógyászati központjában 279 szklerózis multiplexben szenvedő beteget vizsgáltak. A vizsgálati alanyok életkora 18 és 64 év volt. A tudományos módszer szabályainak megfelelően a csoport fele kapta a kannabiszt tartalmazó gyógyszert, a véletlenszerűen kiválasztott másik csoport megkülönbözhetetlen kapszulát szedett, amelyben nem volt vizsgálati anyag. A kutatók még arra is figyeltek, hogy igyekezzenek egyéni adagolással kikeresni minden betegnél az optimális dózist. A 12 hétig tartó kezelés során a résztvevőket három hetenként vizsgálták. A betegeket sorsát megkeserítő izomfeszülés, a fájdalom és az alvászavar a kannabisz szedésének kezdetétől, mindvégig jelentősen javult. Ez jelentősen jobbá tette a vizsgálati alanyok életének minőségét: többet mozogtak, jobb lett az alvásuk és kevesebb fájdalmat éreztek. Nem meglepő, hogy a betegek egy része feledékenységet, gondolati zavartságot is tapasztalt, vagyis a kannabisz azon hatásait, amiért kábítószerként fogyasztják. A kutatók szerint ez részben azzal magyarázható, hogy túl gyorsan emelték a készítmény adagját a bevezető időszakban. A vizsgálatokat a szakemberek folytatják. MTI 2012. augusztus 14., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: jó dolog idegenekkel együtt élni?!

LAPSZEMLE eLitMed

A boldogság receptje: napi néhány perc kertészkedés, közösségi lakóház, mediterrán diéta, rózsaszín zaj, méltóság az élet végén is. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Klinikum

Sikeres újraélesztést követően jelentkező pitvarfibrilláció rövid- és hosszútávú hatásai

SZEMLE eLitMed

A sikeresen újraélesztett betegekben a pitvarfibrilláció magasabb rövidtávú halálozással társul, ugyanakkor ennek mechanizmusa nem kellőképp tisztázott. Cikkünkben a megfigyelés egy lehetséges magyarázatát mutatjuk be.

Hírvilág

A szakértők háromszintű védekezést javasolnak a bőrrák ellen

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó új, háromszintű prevenciós stratégiát javasol a Magyar Dermatológiai Társulat.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: X-betegség helyett mpox-járvány, de aggasztó számokat mutat a rák is

LAPSZEMLE eLitMed

Minden, amit jelenleg tudni lehet a majomhimlő-járványról; szupergyors öregedés 44 év felett; a „csendes gyilkosnak” nevezett hőhullám; a rákos megbetegedések drasztikus növekedése; nődokik. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: ne szégyelljünk aludni hétvégén!

LAPSZEMLE eLitMed

A hétvégi alvás jótékony hatásai, tinédzsereket védő korlátozások a YouTube-nál, rémisztő magánpszichiátria az USA-ban; nehéz helyzetbe került veseátültetettek Budapesten. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.