Hírvilág

A Kalmopyrin atyja

2012. SZEPTEMBER 21.

130 éve, 1872. szeptember 23-án született Richter Gedeon a Mátra lábánál fekvő kis faluban, Ecséden. Szüleinek elvesztése után rokonoknál nevelkedett Gyöngyösön, gyógyszerészi oklevelét a budapesti Tudományegyetemen szerezte, de külföldön is tanult, sok tapasztalatot szerzett.

A múlt század elején még általános volt, hogy a gyógyszereket a patikus készítette el. Az elsők között ismerte fel hazánkban, hogy ennek az ideje lejár, a jövő a nagyüzemi gyógyszergyártásé. Ennek technikai megvalósítását, feltételeit tanulmányozta külföldön.

Atyai örökségből vásárolta meg az Üllői és Márton utca sarkán lévő, ma is működő Sas patikát. Itt rendezte be első gyógyszervegyészeti laboratóriumát. A kutatás és a gyógyszerek előállítása is hamarosan kinőtte a kis patikát, ezért vásárolta meg 1906-ban Kőbányán a Cserkesz utcában azt a telket, amire felépítette gyógyszergyárát.

A nagyüzemi gyógyszergyártás szerepének felismerése mellett jelentős új terület, az organoterápiás szerek bevezetése is az ő nevéhez fűződik. Addig a gyógyszerek jórészt növényekből készültek. Richter Gedeon állati szervekből vont ki olyan hormonokat és más biológiailag aktív anyagokat, amelyeket fel tudtak használni az emberek gyógyításában. Az első ilyen készítmények közé tartozik az adrenalin, gyári nevén Tonogen Spurarenale Richter, amit még ma is gyártanak és használnak, bár hatóanyagát ma már szintetikusan állítják elő.

Neki köszönhetjük az első pajzsmirigykivonatot és petefészekhormon-készítményt is.

A gyára által előállított szintetikus szerek közül kiemelkedő jelentőségű a Hyperol nevű fertőtlenítő szer, ami bekerült az I. világháborúban a honvédség felszerelésébe. A Kalmopyrin is az ő találmánya. Szerintem nincs Magyarországon olyan felnőtt ember, aki ne vett volna már be belőle. Az I. világháborúig 24 gyógyszerszabadalmát jegyezték be, a II. világháború kitörésekor pedig már világszerte tíz leányvállalattal is rendelkezett.

Csendes, visszahúzódó életet élt, a gyár nyereségét visszaforgatta a vállalkozásába, a gyár és az export fejlesztésébe. Bethlen István miniszterelnök előterjesztésére a kormányzó 1929. január 5-én „a közgazdaság terén kifejtett érdemes tevékenységének elismeréséül” a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta Richternek. Gyógyszereit díjakkal és elismerésekkel jutalmazták nemzetközi vásárokon és kiállításokon is.
A háború alatt számos értékes gyógyszeradománnyal segítette a betegek gyógyítását, és ezért több elismerésben részesült a Vöröskereszt és más nemzetközi karitatív szervezetek részéről.

Aztán 1942-ben megfosztották vezérigazgatói tisztségétől és kitiltották a saját gyárából a zsidótörvények alapján. Bizalmas munkatársai segítségével, otthonról tudta irányítani csak titokban a munkát. Míg aztán 1944 őszére a gyár tevékenysége teljesen megbénult.

Richter Gedeonnak lehetősége lett volna Svájcba menekülni, de nem akarta itt hagyni a gyárat és a hazáját. Bízott abban, hogy tehetsége, tudása, munkája, jótéteményei, az ország fejlődésében szerzett elismert érdemei, a kormányzó elismerése megvédik őt.

Súlyosan nagyot tévedett. A nyilasok 1944. december 30-án a Dunába lőtték.

Dr. Lipták Judit

eLitMed.hu
2012. 09. 21.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

A számítógép atyja

Konrad Ernst Otto Zuse német tudós, feltaláló, a számítógép egyik "atyja" 105 éve 1910. június 22-én született Berlinben.

Gondolat

A gyógypedagógia atyja

Bárczi Gusztáv Kossuth-díjas orvos, gyógypedagógus, a gyógypedagógiai nevelés és képzés úttörője 125 éve, 1890. szeptember 13-án született.

Gondolat

Az igazi orvos, alkimista

Paracelsus: a gyógyítás csak akkor lehet tökéletes, ha szeretetből fakad.

Hírvilág

H1N1 vakcina: elgondolkodtató részletek egy markáns megfogalmazásairól ismert mikrobiológus álláspontja

Orvosi körökben hisztériakeltésnek tartják a H1N1-influenza és az ellene készített védőoltás mögötti kampányt, amelynek eredményeként azt még azelőtt forgalomba hozták, hogy biztosan tudnánk...