Hírvilág

A betegadatokhoz csak orvos és gyógyszerész férhet hozzá

2015. OKTÓBER 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) az állampolgár egészségügyi adataihoz és dokumentumaihoz kizárólag orvosi, illetve a receptek tekintetében gyógyszerészi végzettségű egészségügyi dolgozó férhet hozzá, kormányzati szervek és ágazaton kívüli intézmények nem - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozták: a szolgáltatási tér az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvény szerinti 5-ös biztonság osztályba lett sorolva, amely a lehető legmagasabb biztonsági fokozatot jelenti jelenleg. Ez azt jelenti - fejtették ki -, hogy az adatokhoz jogosulatlan hozzáférés nem lehetséges, a rendszer minden eseményt naplóz, rögzítve a felhasználó adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. Az adott egészségügyi dolgozó a személyes bejelentkezést követően is kizárólag olyan típusú adatokhoz férhet hozzá, amelyeket végzettsége és munkahelye lehetővé tesz a számára. Mint írják, az úgynevezett "kétfaktoros autentikáció" megléte gyakorlatilag lehetetlenné teszi a belépési jelszó átruházását, mivel ehhez nem csak a jelszót, de a chipkártyát is át kellene adni. Az állampolgár az adataira vonatkozó összes hozzáférési kísérletet az ügyfélkapun keresztül látja, ellentétben a jelenlegi helyzettel. Illetéktelen hozzáférések esetén jogi lépéseket tehet, és jogainak megsértése esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, vagy bírósághoz is fordulhat. A közleményben kiemelik, hogy az információbiztonság tekintetében a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság az illetékes hatóság, amely szervvel az ÁEEK EESZT-fejlesztői csapata folyamatos kapcsolatban van, és a rendszer kialakítása során a hatóság ajánlásait figyelembe veszi, továbbá a rendszer élesítését meg fogja előzni a rendszer IT biztonsági auditja is. Lehetőség van arra is, hogy az állampolgár az ügyfélkapun keresztül, vagy írásos rendelkezéssel meghatározza az adataihoz történő hozzáférést, azaz jogában áll megtiltani, hogy az ellátók feltöltsék a rendszerbe a náluk keletkezett dokumentumait, valamint megadhatja, hogy az adott típusú dokumentumokhoz mely orvosok, milyen intézmények férhessenek hozzá - emeli ki az ÁEEK. A rendszer alapbeállítása eleve elrejti a különösen érzékeny egészségi állapothoz tartozó dokumentumokat, mint például a beteg pszichiátriai és nemi betegségeihez kötődő dokumentumait. Az állampolgárnak arra is lehetősége lesz, hogy beállítsa, hogy a rendszerben keletkező dokumentumokról értesítést kapjon - közölték. A nol.hu a közelmúltban a Tisztességesadatkezelés.hu oldal üzemeltetőjére, Alexin Zoltánra hivatkozva arról írt, hogy a kormány egyetlen központi adatbankba tömörítené tízmillió magyar állampolgár teljes egészségügyi adattömegét, amelyhez az összes egészségügyi kormányzati szerv, az összes orvos és egyéb egészségügyi dolgozó is hozzáférne. Tiltakozását fejezte ki az elképzelés ellen az MLP és a DK. MTI 2015. október 29., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.