Hírvilág

7. századi halálokok: lepra, szifilisz és skorbut

2012. SZEPTEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nincstelenek temetőjét tárták fel egy lakópark építését megelőző leletmentő ásatás során Nagy-Britanniában, a Suffolk grófságbeli Ipswichben. Az 1,15 hektáros területen, ahol a feltételezések szerint az angolszászok a 7. században telepedtek meg, az Oxford Archaeology régészeti szervezet szakemberei összesen háromszáz sírt tártak fel - olvasható a BBC News hírei között. A csontvázak előzetes vizsgálata szerint a temetőben a csecsemőktől az aggastyánokig minden korosztályból találtak maradványokat, ami Helen Webb antropológus szerint átlagos temetői "populációnak" felel meg. Némely esetben a csontokon a lepra és a szifilisz jegyeit fedezték fel, a további antropológiai vizsgálatok során az elhunytak korát, nemét és egyéb betegségeit tervezik feltérképezni. Kutatják egyebek közt az ízületi bántalmak, a skorbut, angolkór nyomait. Egyetlen temetkezésben sem találtak viszont semmiféle sírmellékletet. "A sírokban általában, ha mást nem is, de megtaláljuk a halotti leplet összefogó tűket, ebben a temetőben azonban még ilyen leletek sem kerültek elő. A nincstelenek végső nyughelyét találhattuk meg" - hangsúlyozta Paul Murray, az Oxford Archaeology projektvezetője. Az ásatások során egy 9. századi templom maradványait is feltárták a régészek. (Forrás: https://www.bbc.co.uk/news/uk-england-suffolk-19507960) MTI 2012. szeptember 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Tegyünk együtt a népegészségügy megújításáért

Az Alapvetések az egészség és jóllét javításához – Népegészségügyi irányelvek a 21. századi Magyarország számára címet viselő koncepció első verziója elkészült, ennek véleményezésére hívjuk most a szakmai képviselőit és az elkötelezett szakembereket.