A balzsamozás szokásában a festészet, szobrászat kivirágzásának pszichoanalitikus gyökereit találjuk, melyek a halál fölött úrrá lenni kívánó emberi szellemből erednek. Az idő múlása ellen védekezni kell – ez, úgy tetszik, ősi parancs fajunknál. Múmiának egy elhunyt élőlény konzervált vagy konzerválódott testét nevezzük. A szó a perzsa „mümiyya”, azaz „szurok” kifejezésből ered. Az ókorban a folyók mentén található barnásfekete bitument varázsszernek tartották, és az egyiptomi balzsamozók a Ptolemaiosz-kortól kezdve gyakran ezzel kenték be a halott koponyáját. Az egyiptomi vallás, mely a halál ellen harcol, a test materiális örökkévalóságától tette függővé a túlvilági életet. S a túlvilág elérése korántsem volt könnyű. Meg kellett őrizni az élet látszatát a halál valóságában is, vagyis meg kellett akadályozni oszlást, mely 2-3 napon belül bekövetkezett volna – ezért tartósítani kellett a testet. Az ókori egyiptomiak hite rendkívül bonyolult, és minden ízében több összetevőt felsorakoztató vallás volt. E vallás szerint az emberi lélek többrétű, és megszületésekor a test többféle lelket is magába zár. Az egyik legfontosabb, a Ba-lélek, melyet madár formájában képzeltek el. Ez a lélek a halálkor elhagyja a testet, s hogy visszatalálhasson, és a tetemet tartósítani kell, mert ha a lélek nem találja meg a visszavezető utat, szakadatlan vándorlásra van ítélve. A halottat a testre helyezett amulettek vezetik a túlvilág felé vezető úton, s mielőtt belépne volna Ozirisz birodalmába, egy égi ítélőszék elé kell járulnia, mely elbírálja addigi életét. A szívét teszik mérlegre a bírák, az vallja meg, hogy nem gyilkolt-e, nem lopott-e. A mérleg serpenyőjében a szívvel szemben egy toll, Maat istennő tolla az ellensúly és a bizonyság: s csak azoknál marad egyensúlyban a mérleg, akik nem voltak bűnösök. Thot isten írja fel az ítéletet, és a bűnöst a krokodilfejű Ammut isten falja fel nyomban. A szívet a szívszkarabeusz helyettesíti, mely a romolhatatlan szívet jelképezi a túlvilágon. A szkarabeusz- amulettet a halott mellé helyeztek, s a megfelelő válaszokat is rávésték hátuljára. Az első múmia a vallási történetekben maga Ozirisz, akit Széth megöl, és széttépett és elhintett testrészeit felesége, Ízisz illeszti újra össze, gyolcsokkal egybekötözi és az így megtalált és föltámadt testtel lesz Ozirisz a túlvilág ura. Mivel Ozirisz a halottak ura, az ő amulettje a legbiztosabb védelmező a halottak számára. A Halottak Könyvének 155. fejezete szerint a következőeket kell elmondani: „Emelkedj fel, ó Ozirisz! Gerinced most a tiéd, Ó mozdulatlan szívű isten! Nyakadba erő és szilárdság költözött, Lépj fel trónusodra, ó Osiris! Íme, öntök az áldott vízből, Hogy megszenteljem lábaidat. Elhoztam néked az arany Dzsedet... Örvendj hát, Osiris, e mágikus jel láttán!” A tartósítást a balzsamozók végezték, csaknem negyven napig késztették elő a testet a mumifikálásra.A mumifikáció részleteiről az egyiptomiak semmit sem jegyeztek fel, így a tartósítás receptjét mindmáig homály fedi, s csak találgatásokra hagyatkozhatunk. Jelenlegi ismereteink szerint az egykori eljárás során előbb eltávolították a testből a belső szerveket, majd az orron át az agyat kihúzták a fejből, eltávolították az összes belső szervet, kivették a szívet, átmosták a testüreget, amit illatszerekkel, fűszerekkel illatosítottak, és a kimosott testbe nátron tettek. Szintén nátron került a korábban eltávolított szervekre is. A balzsamozásokat jelenlegi adataink szerint a negyedik dinasztia uralkodói óta, tehát i.e. 2613-2494 óta végezték, ám vannak már korábbról is, i.e. 5000-ből nyomai, hogy a testeket a sivatagi homokba temetve konzerválták. A leghatékonyabb technikákat i.e. 1567 és 1200 között alkalmazták, amikor a már korábban említett eljárás mellett növényi olajokkal, és más szerves anyagokkal kezelt vásznakkal tekerték be a múmiákat, amelyek antibakteriális védelmet is nyújtottak. Az eltávolított belső részeket kanópuszedényekben elkülönítve őrizték a gonosz szellemek elől. A holttestet, miután kiszáradt, és eredeti súlyának a negyedére csökkent, gyantával vonták be. A számtalan variáció között, mely az idő során előadódott, az is előfordult, hogy kozmetikumok segítségével életszerű megjelenést próbáltak adni neki, mielőtt vászoncsíkokba gondosan becsavarják. Múmiákat a világ számos táján találunk, nemcsak Egyiptomban. Míg Egyiptomban a túlvilági élet feltétele volt az épen maradt test, más kultúrákban (Dél-Amerikában, Ausztráliában) azért őrizték meg a holtakat, hogy azok továbbra is az élőkkel maradhassanak, s részt vegyenek a közösség életének fontos eseményeiben. Mumifikálódás továbbá természetes módon is bekövetkezhetett, a lápok savai vagy a sivatagi homok szárító hatásának köszönhetően. A gleccserek belsejében vagy a fagyott talajban is leáll a bomlás folyamata, így a szerves anyagok megőrződnek. A múmiák tudományos értéke abban rejlik, hogy fennmaradt lágyrészekből tudományos információ nyerhető: fény derülhet a viseletre, a táplálkozási szokásokra, és a betegségekre is. A régészek és antropológusok folyamatosan vizsgálják a mumifikálódott testeket, hogy felderítsék, hogyan éltek, mit ettek s milyen betegség volt jellemző korukra. Múmiákat ma már csak emberi méltóságuk körültekintő tiszteletben tartásával lehet tárlókban kiállítani. Az elmúlt két évszázadban azonban az ismert múmiák több mint 90 %-a - többezer év háborítatlan pihenés után - megsemmisült. Legtöbbjüket az emberi tudatlanság és gondatlanság pusztította el. Az egyiptomi múmiák nagy részét például a múlt század során gőzmozdonyokban tüzelték el vagy eladták gyógyszer gyanánt. Megannyi elveszett információ a pusztulásuk. Kapcsolódó anyagok: Múmiák - kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban "Belelátni a múltba" -módszertani lehetőségek a paleoradiológiában A védőoltások elleni propaganda veszélyei