. Hároméves korában meghalt útépítő mérnök apja, ezért anyja négy gyerekével hazatért Angliába, majd 1935-ben Korfura költözött velük. Négy évig éltek a szigeten, amely Gerald fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó nagy szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a természettudós Teo Sztefanidesz hatott rá. Korfui éveire emlékezett később a Családom és egyéb állatfajták című könyvében, sok humorral és öngúnnyal mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát. A második világháború alatt ismét Angliában éltek. Gerald előbb egy díszállat-kereskedésben dolgozott, majd 1945-ben gondozó lett a Whipsnade-i állatkertben. 1946-ban jelentősebb örökséghez jutott, ami lehetővé tette, hogy állatgyűjtő expedíciót szervezzen. Első ilyen útja 1947-ben Kamerunba vezetett. Számos állatkertnek juttatott gazdag kollekciót, a londoniban 25 új fajt honosított meg. Gyűjtőútjai során megfordult Kamerun mellett Brit Guyanában, Argentínában, Paraguayban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Malájföldön, Sierra Leonéban, Mexikóban, Mauritiuson, Indiában és Madagaszkáron. Főleg veszélyeztetett állatokat fogott be, hogy azok az állatkertek védelmében fennmaradhassanak. Útjai egy részét első feleségével, Jacqueline Sonia Rasennel szervezte, akivel 1951-ben házasodott össze. 1979-es válását követően Lee McGeorge lett második felesége és több útján társa. Az állatokat a korabeli szokással szemben nagy gonddal szállította, a költségekre minden pénze ráment. Ezért könyveket kezdett írni, első kameruni útját feldolgozó könyve, a Noé bárkáján 1953-ban jelent meg. Művei nem várt sikert és jövedelmet hoztak számára. 1959-ben saját állatkertet állított fel Jersey-szigetén, mert elégedetlen volt a hasonló intézményekben dívó szakszerűtlen állattartással. 1963-ban alapította meg a Durrell Vadvédelmi Alapítványt a veszélyeztetett fajok megmentésére, ennek jelképéül a kipusztított mauritiusi dodó-madarat választotta. Állatkertje szakmai továbbképzéseket, kutató, szaporító programokat és népszerűsítő előadásokat is szervezett, ő maga is rengeteget adott elő a brit rádióban, s több állatos filmsorozatot készített a BBC megbízásából. Hitte, hogy a megfelelően kialakított állatkert a legalkalmasabb a veszélyeztetett fajok megóvására és az ifjúság figyelmének felkeltésére a természet iránt. Elvetette azok érveit, akik az állatkerteket a bennük lakók börtönének mondták: szerinte az állatok nem szőrös-tollas emberek, pontosan megfogalmazott elképzelésekkel a szabadságról, de vallotta: szükségük van életmódjuknak megfelelő méretű és minőségű helyre. Könyvei közül – melyek többsége magyarul is megjelent - a meg is filmesített Rokonom, Rosy egy elefánt történetét meséli el, A hahagáj pedig egy mesebeli szigeten élő kitalált madár révén érzékelteti a természet elemeinek egymásrautaltságát. Gyűjtőútjairól szólnak A bafuti kopók, A részeg erdő, az Állatkert a poggyászomban, a Fogjál nekem kolóbuszt, a Hogyan lőjünk amatőr természetbúvárt?, a Kalandorok az őserdőben, a Durrell a Szovjetunióban című könyvei. Állatkertje megszervezését ismerteti a Vadállatok bolondja, az Állatkert a kastély körül és A Bárka születésnapja című köteteiben. Családtörténetét a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje című könyveiben folytatta, míg a Vadászat felvevőgéppel című kötet filmes expedícióiról szól. Ismeretterjesztő könyve a Vadak a vadonban, szakmai tapasztalatait pedig Az amatőr természetbúvár című kötetében tette közzé. Gyerekregényeket is írt Szamártolvajok és Léghajóval a világ körül címmel. Könyveit sajátos humor és derű szövi át, a kaland és a természettudomány elegyével szórakoztatja híveit. A tucatnyi film mellett mintegy harminc könyvet készített ugyan, de az íróságot nem sokra tartotta, a könyveket csak zoológusi munkája anyagi alapjának tekintette. Idős korában sok baja volt: csípőprotézis-műtétjét májátültetés követte, betegségeiből soha nem épült fel teljesen. 1995. január 30-án hunyt el szeretett Jersey-szigetén. Több állatfaj viseli a nevét. Forrás: MTI 2015. 01. 08.