Érdekes mű született több mint négyszáz évvel ezelőtt, az idő tájt, amikor a barokk gyorsan teret nyert Európa különböző színterein. A földön a káosz, Isten világában a rend, hirdette az új tan. Az élet forgatagából, a világ színpadáról majd Isten színe elé kerülünk. S a barokk középpontjában ott állt Spanyolország, annak középpontjában pedig egy zseniális alkotó, egy csodagyermekből lett nagy író, Lope de Vega. Lope de Vega igen termékeny szerző volt, másfélezer művéből majd négyszáz maradt fenn. Kalandos élete során háromszor nősült, törvénytelen gyermekei számát senki sem tudja, volt kalóz, az irodalmi körök madridi vezetője, hősies katona, a spanyol Armada tagja az angolok elleni csatákban, főrangú személyek titkára, kilenc (!) itthon soha be nem mutatott magyar témájú színdarab szerzője, VIII Orbán pápa pártfogoltja, máltai lovag és a teológia doktora, magas rangú inkvizítor, és élete utolsó éveiben magányos ember. 1635. augusztus 27-én halt meg, kevéssel hetvenharmadik születésnapja előtt. Kilenc napig tartott az állami, nemzeti gyász halála felett. Az Arte nuevo de hacer comedias en este tiempo (A komédiaírás új művészete napjainkban) című tanulmány 1609-ben jelent meg nyomtatásban. „Lehetőleg mindig legyen a színpadon valaki, aki beszél, mert a közönség az átmenetek alatt nyugtalankodik, s a történet maga is túlságosan megnyúlik. Igaz azonban, hogy – amellett, hogy szarvashiba – olykor tetszést és nagy hatást kelt. Kezdődjön továbbá a darab letisztult nyelven, ne pazaroljon hosszadalmas okfejtéseket és frázisokat hétköznapi dolgokra, s ezeket legföljebb két-három szereplő jelenítse meg. Ám amint a színre lépő személy rábeszél, tanácsol vagy elutasít, máris helye van a bölcsességeknek és szóvirágoknak, hiszen a valóságot kétségkívül ezek utánozzák.” – ilyen és hasonló jó tanácsokkal áll elő Lope de Vega, akit egyenesen a spanyol nemzeti színjátszás megalapítójaként tisztelnek akkoriban. Színházelmélete igazán modern, és már rutinos szerzőként lát neki teóriája papírra vetésének, ő mint alkotó, a mű befogadójának szempontjainak figyelembe vételét is fontosnak tartja Társaival együtt a népiességre, szituatív komikumra és mozgalmas kalandokra építette fel világát: „Hiszen ha a közönség fizeti a komédiákat, jogos, hogy ízlésüket kiszolgáljuk, s e célból közönségesen írjunk.” E program megszületésének kézzelfogható, oka az, hogy a barokk 16 században a fogadókból kialakított spanyol színházában a ridegen hierarchizált társadalom minden rétege jelen van, ott tolong a színpad előtt a tömeg, az úgynevezett vulgo: katonák, utcai nép és kereskedők, akik nem rejtetik véka alá véleményüket. Paradicsom és mindenféle szúró-vágó eszköz várja a komédiást, aki nem a kedvükre kellő buzgalommal. Azt hinnénk, a 16. századi katolikus spanyol ország rideg és kimódolt világában nincs helye efféle bohóckodásnak, ám igencsak tévedünk. Itt születik meg a modern színjátszás. A barokk legfőbb kifejezőjét, a drámairodalmat Tirso de Molinával (1584–1648) és Calderón de la Barcával (1600–1681) együtt járatja csúcsra Lope de Vega, népi témák és becsületdrámák, sértett lovagok, magányos, irigy úrhölgyek – így vonul fel széles forgatagban Spanyolország népe és általuk társadalmi élete a színpadokra. Az emberi érzelmek és szenvedélyek széles arzenálja vonul fel itt. a becsület, a hűség, szerelem, a féltékenység és intrika. Mindezt áthatja az érzés, az élet csak álom, az igazi dolgok csak azután, a metafizikai kegyelem fényében következnek.