A humanizmus, humanista írók után koslatva megkerülhetetlenül belebotlunk Karinthy Frigyesbe. Bár őt más okokból is, mindig olvassuk. Nemcsak mint a humor és szórakozás forrását, hanem mint nagy gondolkodót is. Habár a viccmester szerepe rajtaragad, melyben minden bizonnyal a gazdasági kényszer is közrejátszott életében. Ezt fizették meg jól, és neki, zavaros magánéleti vonatkozások miatt mindig nagyon és gyorsan kellett a honorárium. Mindenki „humort” rendelt tőle, és ő erre kapható volt. Különösen miután megjelentette az Így írtok ti című művét. “Ez olyasvalami, mint a könyvvigéc” – írja a műről Ady a Nyugatban. – “Élelmesen és sokat csatangol az író és a publikum között. Hasznos, derék, kedves kulturális szerep, s úgy szeretném már látni, hogy Magyarországon is nagyon kelljen és elkeljen. Mihelyt többet olvasnának, rögtön megteremnének a több és tehetségesebb csúfolók is. És nagy gyönyörűség volna, ha minden magyar írót kicsúfolnának.” Persze Karinthy több volt ennél. Minden olyan témát is feldolgozott, ami a humanizmus gondolatkörébe vonható, meggyőződéses pacifista volt, haladó gondolkodó, ám soha sem radikális, a tudomány, a józan ész és emberség szószólója maradt abban a korban, melyben egyre jobban eluralkodott a gonoszság, a nagyravágyó illúzió és az irracionalitás. Karinthy azon ritka elmék egyike, akiben a természettudományos műveltség és az irodalom, a bölcselet szeretete egy tőről fakad. Orvosnak is készült egy darabig. Kutató elméjét lenyűgözte a tudomány. Karinthy Frigyes a magyar irodalom és humor meghatározó alakja, ám a nagyközönség jobbára csak irodalmi karikatúráit és a kisdiák szenvedő életének archetípusait felvonultató Tanár úr kéremet ismeri. Holott szinte minden műfajban alkotott maradandót, életműve a közismertnél jóval sokrétűbb és gazdagabb. Itt vannak példának okáért a versei. Viszonylag későn jelentek meg, holott már húsz éves korában érett költőnek számított, s e korai művei formai szempontból sem maradnak el a Nyugat nagyjai mögött. Élete utolsó éveiben állt csak elő vékonyka versesköteteivel, a Nem mondhatom el senkinek című 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938). Még ma is bukkannak fel versei folyóiratok oldalain, s itt van például ez a kis gyöngyszem, polgárpukkasztás gyanánt, mely modernségében Kassák verseivel vetekszik. Osváth Ernő orra alá van tolva, minden bizonnyal. Osváth a kor meghatározó alakja volt, kényesen igényes kritikus, aki jelentősen befolyásolta a Nyugat szerzőinek ízlését és kezes báránnyá szelídített számos rakoncátlan nagy írót. Sokak egyenesen őneki kívántak megfelelni, s ez az idomulás mindennél jobban bosszantott Karinthyt, hiszen a zabolátlan elme nem bírja a konvenciókat, az elvárásokba való belesimulást, az opportunizmust. Nihil Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz És beszélgettem vele a lépcsőházban: Bementünk, mert kint nagyon fújt a szél És kemény csöppek estek. Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem: Aztán lementem a Rottenbiller-utcán, Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni, Találkoztam Biró barátommal. Biró beszélt a neo-impresszionizmusról, Én mondtam: mindent abba kell hagyni: A művészetnek ne legyenek korlátai - Se ütem, se vonal, se szín. Vagyis az a művészet, amit az ember gondol, És ha nem gondol semmit, az is művészet - És ha csak érez valamit, az is művészet És ha neked nem, hát nekem. És ha neked ez nem képez művészetet Kedves Ernő: hát akkor nem művészet - Nem is az a fontos, hogy művészet-e Vagy sem; - nem az a fontos. És ha ez nem művészet: hát nem az, De akkor nem is kell művészet - Mert az a fontos, hogy figyeljenek Az emberek és jól érezzék magukat. Biró dühösen ott maradt az utcán, Én meg bementem egy kávéházba: Akkor egy szélroham jött veszekedve És bevágta az ajtót. A szélnek mondtam egy gorombaságot, Kávét ittam és olvastam egy lapot: Valami cikk volt a versköltészet céljáról, De nem egyeztem meg vele. Ja igaz: a lépcsőházból lejövet (Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam, Hogy most meg kellene dögölni És kiölteni a nyelvemet. NZS 2013. 08.29.