Sátoraljaújhelyen jött a világra. Már gyerekkorában kitűnt kézügyességével, eladásra apróbb faragványokat készített. Apja nem nézte jó szemmel tevékenységét, az ungvári rabbiszemináriumba küldte tanulni. Ám nem sokáig maradt ott, 1830-ban Pozsonyba ment, hogy tovább folytassa a faragást.Egy cseresznyemagon olyan aprólékos pontossággal faragta ki a bécsi Szent István-templomot, hogy ismerősei arra biztatták: tanuljon esztergályosnak. 1832-ben Bécsbe utazott, egy esztergályosműhelyben kezdett dolgozni. Tehetsége láttán mestere azt ajánlotta, hogy jelentkezzen a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Be is mutatta faragványait a felvételi bizottságnak, azonnal felvették. Johann Nepomuk Schaller tanítványa lett, és 1836-ban egy Juno-fejjel, 1838-ban pedig Apolló című alkotásával nyert díjat. Az akadémia elvégzése után müncheni és párizsi múzeumok anyagát tanulmányozta, majd Londonba utazott, ahol kőfaragó mesterként kereste kenyerét. Csak szabadnapjain készített szobrokat, például Viktória királynő és férje, Albert herceg mellszobrát. E két művét bemutatta az akkori londoni osztrák-magyar nagykövetnek, Esterházy Pál hercegnek, aki közbenjárt érdekében, hogy beiratkozhasson az Angol Akadémiára. 1846-ban készült el az Amazonok küzdelme az argonauta ellen című munkája, amellyel nagy sikert aratott. Keresett annyi pénzt, hogy Rómába utazhasson. A márványszobrot Albert herceg rendelte meg tőle, miután olvasta a Times méltató cikkét. Ez a szobra szerepelt az 1851. évi londoni világkiállításon, Párka című szobra pedig - amelyet John Bright Salomons, a lord major megrendelésére készített - az 1857. évi manchesteri világkiállításon. London után második hazája Róma lett, ahol lassanként ismert művésszé vált, mágnásokon kívül uralkodók, I. Vilmos porosz király, I. Miklós orosz cár, Edward walesi herceg és I. Lajos bajor király is megfordultak műtermében.Csaknem húsz évig tartó római tartózkodása idején készítette mitológiai alakokat ábrázoló szobrainak többségét, klasszicista szellemű zsánerszobrait (Akhillész és Pentheszilea, Fonópárka, Ártatlanság), melyek máig megőrizték nevét. Hosszú külföldi tartózkodás után 1866-ban tért haza, miután számos neves vetélytársa előtt megnyerte a Széchenyi-szoborra kiírt pályázatot. 1873-ban a szobor talapzatának ülő alakjaival (Minerva, Neptun, Vulcan és Ceres) újabb pályázatot nyert, de az 1880-ban elkészült, sokszor támadott Széchenyi-szobor, az emlékműszobrászat e késői klasszicizáló alkotása lett élete tragikuma és későbbi mellőztetésének oka. A közvélemény ugyanis gyengének tartotta a szobrot, és Izsó Miklós tervét pártolta. Külföldön szép sikereket könyvelhetett el. Életre ébredő Éva című munkájával elhozta az 1873. évi bécsi világkiállítás aranyérmét, megkapta az 1889. évi párizsi világkiállítás bronzérmét is. Itthon utoljára az 1885. évi országos kiállításán szerepelt a Műcsarnokban néhány régebbi, nagy sikerű munkájával. Stílusára a korban általános akadémizmus nyomta rá a bélyegét: szobrainak alakjait a görög mitológiából vette, műveit klasszicista stílusban mintázta. Híresek mellszobrai is: Kántorné, Szerdahelyi Kálmán, Szigligeti Ede, Mátyás király stb. 1880 után már alig dolgozott, 1901. május 28-án (más források szerint 30-án), nyolcvanöt éves korában félig elfeledve halt meg Budapesten. Alkotásait londoni gyűjtemények és a Magyar Nemzeti Galéria őrzi (Éva, Ártatlanság, Fekvő Ámor és Fiatal lány Ámorral).