1785. augusztus 15-én született Manchesterben. Apja jómódú és művelt kereskedő volt. Thomas nyolcéves volt, amikor apja meghalt. A nevelés feladata a szigorú anyára maradt. Gyenge, jámbor és beteges gyermek volt, bátyja előszeretettel kínozta. A szigorú anya és az erőszakos fivér elől az olvasásba menekült. Tizenhárom éves korában már folyékonyan olvasott ógörögül, két évvel később pedig már időmértékes verseket írt. Iskoláit Bathban, majd Wiltshire-ben végezte, 1800-tól a manchesteri középiskola diákja volt, de két év múlva megszökött a tanintézetből, a családja elöl is bujkált. Először Walesbe, majd Londonba ment, ahol álnéven élt. Miután minden pénzét elköltötte, nyomorgott. Nagy szorultságában egy Anne nevű fiatal prostituált segített rajta. 1803-ban kibékült családjával, anyja az oxfordi Worcester College-ba küldte megtévedt fiát. Okos, érdeklődő, tájékozott diákká vált , aki esszéket írt a történelemről, a közgazdaságról, a lélektanról és a német metafizikáról. A következő évben a törékeny alkatú fiatalembert arcidegfájdalmak kezdték gyötörni. Orvosai ópiumot ajánlottak neki kínjai enyhítésére. Az évek során teljesen drogfüggővé vált, a szert tartalmazó üvegcse állandóan a keze ügyében volt. 1807-ben úgy hagyta el Oxfordot, hogy nem szerzett fokozatot. Ekkor kötött barátságot a Lírai balladák két szerzőjével, William Wordsworth-szel és Samuel Coleridge-dzsel, és 1809-ben a közelükben, Grasmere-ben telepedett le. 1817-ben feleségül vette Margaret Simpsont, akitől ekkor már volt egy fia. Később még hét gyermekük született. Az egyre inkább az ópium rabjává váló író számára a család volt az egyetlen biztos pont. Sokat és sokfélét írt, de szinte semmit sem publikált. Állandó anyagi nehézségek között éltek. 1819-ben a Westmorland Gazette szerkesztője lett, jó ideig az újságírás biztosította megélhetésüket. 1821-ben Londonba ment, néhány német fordítását akarta elhelyezni különböző lapokban, de végül úgy döntött, hogy az ópiummal kapcsolatos élményeit írja meg. Az Egy angol ópiumevő vallomásait a London Magazine közölte. A mű nem várt sikert aratott, 1822-ben könyv alakban is kiadták. De Quincey megvallott szándéka az volt, hogy figyelmeztesse olvasóit az ópiumfogyasztás veszélyeire. Először saját rászokásának történetét mesélte el, utána érzékletes képet festett a kábítószer hatása alatt tapasztalt euforikus képzelgésekről, majd a tartós fogyasztás kiváltotta lidérces álmokról. A művet 1828-ban Musset fordította le franciára, 1860-ban pedig Baudelaire méltatta a Mesterséges Paradicsomok című esszéjében. 1823-ban a London Magazine közölte egyik legeredetibb esszéjét Az ajtókopogtatásról a Macbethben címmel, amely ragyogó lélektani meglátásai miatt a Shakespeare-irodalom egyik klasszikus darabja.1826-ban Edinburghba költözött, a Blackwood's Edinburgh Magazine és a Tait's Magazine állandó szerzője lett. Az 1830-as évek elején lelkileg is eltávolodott egykori költőbarátaitól, 1840-re megírta a Tavi emlékek című visszaemlékezését, amellyel vérig sértette Wordsworth-t és a többi "tavi költőt". 1837-ben meghalt a felesége, ezután még gyakrabban nyúlt az ópiumért, kétszer majdnem túl is adagolta magát. Kóros szenvedélye anyagilag is komoly megterhelést jelentett, 1841-től állandóan menekülnie kellett hitelezői elől. 1859. december 8-án halt meg Edinburghban. A Vallomáson kívül több munkája is megjelent magyarul, köztük az A gyilkosságról mint a szépművészetek egyikéről, illetve Az ajtókopogtatásról a Macbethben című esszéi, továbbá a nagy német filozófus, Immanuel Kant életéről és furcsa szokásairól szóló tanulmánya. Forrás: MTI eLitmed, 2014. 12.04.