A hírek szerint Degas és az akt címmel a Grand Palais-ban 1988-ban rendezett tárlat után a legjelentősebb életmű-kiálltás nyílik a párizsi Orsay Múzeumban a francia festőművész (1834-1917) munkáiból. Abszint Degas-ról sokaknak eszébe juthat a zöld színű ital, az abszint, ami oly nagy népszerűségnek örvendett a múlt század elején. Edgar Degas Abszint című híres festményén például egy olyan pár látható, aki az ivóban a külvilágra érzéketlenül, szemlátomást elkábítva mered maga elé. A kései 19.és a korai 20. században számos abszintivó művészt ismerünk, akinek művészetében az ital jelentős szerepet töltött be. A magányos, tönkrement abszintivó korabeli festészetnek és irodalomnak is egyik kedvelt korabeli témáját jelentette. Maga az abszint rosszhírű ital, mely mintegy magába foglalja mindazt a kártékony hatást, veszélyt, amit egy alkoholos italról elképzelünk, ráadásul az abszint volt az első olyan égetett szesz fajta, amelyet nőknek sem volt illetlenség fogyasztani. Az abszint eredetileg egy magas, 45–74% közötti alkoholtartalmú égetett szesz, melynek készítésekor a fehér ürömfű leveleit és virágait, az ánizs és az édeskömény termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Az Algériából visszatérő katonák, akik már nemcsak a rossz vízellátást kiküszöbölő gyógyszerként értékelték az abszintot, hamar népszerűvé tették Párizsban. Hagyományos színe zöld, vagy ritkábban színtelen, ezért „a zöld tündérnek” is nevezik. Az abszintot a 20. század első harmadában az abszintizmusra hivatkozva több országban is betiltották. Az ital káros hatásaiért növényi összetevőit, főleg a fehér ürömfűben található tujont tették felelőssé, ám nincs bizonyíték arra nézve, hogy más szeszes italoknál veszélyesebb lenne. Tilalmát így eltörölték, és eredeti változatában is gyártható. Ehhez hasonló festményeket szép számmal találunk e korban: Manet, Picasso vagy Henri de Toulouse-Lautrec képe, a Monsieur Boileau a kávézóban jó példák minderre. Abszintivó volt Édouard Manet, Amedeo Modigliani, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine, Vincent van Gogh, Guy de Maupassant, Henri de Toulouse-Lautrec. A legnagyobb írók közül e témát jelenítette meg August Strindberg, Oscar Wilde és Ernest Hemingway is. Töményszesz és társadalmi veszély A művészetben és irodalomban nyíltan megjelenő abszint a hagyományosan bort fogyasztó társadalom alkoholproblémáit jeleníti meg, hiszen az abszint előtt nem volt gyakori a tömény italok fogyasztása. A megnövekedett égetettszesz-fogyasztás száz évvel korábban hirtelen hasonló gondokat okozott Nagy-Britanniába is, olyannyira, hogy csak hatósági lépésekkel sikerült visszaszorítani az alkoholizmust. Degas és az alvilág szeretete A hamarosan Párizsban megnyíló és 2012. július 1-ig megtekinthető tárlaton az impresszionisták közé sorolt festőnek mintegy 170 aktja kerül kiállításra. Rajzok, olajfestmények, szobrok és metszetek mellett a Degas-re jellemző pasztellképek egyaránt megtalálhatók a kollekcióban. Edgar Degas párizsi bankárcsaládból származott, apja jogásznak szánta, de művészetkedvelő ember lévén nem gördített akadályt fia tehetségének kibontakozása elé. 1865-ben állított ki először a Szalonban, de nem keltette fel sem a közönség, sem a kritika figyelmét. Festészete Édouard Manet hatására vett fordulatot, akivel a legenda szerint a Louvre-ban találkozott, miközben mindketten ugyanazt a Velázquez-portrét másolták. Degas modern témák felé fordult, a párizsi élet színessége, hétköznapi szereplői ragadták meg. Megismerkedett és barátságot kötött a modern festőkkel, Claude Monet, Camille Pissarro, Alfred Sisley és Paul Cézanne társaságában 1874-ben megnyitották az első impresszionista kiállítást. Ettől kezdve az impresszionisták vezetőjeként kezdték emlegetni, bár ő realistának tartotta magát és keserűen utasította vissza az elnevezést. Megrögzött agglegényként magánéletét titok övezte, a bordélyházak világa viszont festőként nagyon érdekelte. Az 1870-es évek végén metszetsorozatot készített klienseiket fogadó, szomorú prostituáltakról. Ezeket a képeket soha nem kívánta a nagyközönség elé tárni. Közülük a legtöbb munkát csak halála után találták meg a műtermében. Az 1880-as években az aktok ábrázolásában elsősorban a mindennapi pillanatok intimitása érdekelte: fürdőző, mosakodó, szárítkozó, fésülködő meztelen nőket festett. A testek természetes ábrázolásában a festő a pasztell minden kifejező erejét hasznosította például a zsírpárnák megmutatásában, amiért egyesek nőgyűlölettel vádolták, mások viszont az idealizálástól mentes realizmusáért ünnepelték. A többi impresszionistától eltérően számára a kompozíció és a rajzolás volt a lényeges, a mozgást igyekezett megragadni, élete végén pedig egyre inkább sematizálta a formákat. NZS