Gondolat

Borderline és stigmatizáció

2012. MÁJUS 10.


Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.


– Nemrégiben egy szörnyű eset kapcsán is fölmerült a stigmatizáció problémája. Egy hazai kriminálpszichológus eléggé riasztó információkat közvetített a borderline személyiségzavarral élők viselkedéséről és gyógyulási kilátásairól. Mennyire jellemző ez a fajta torzító és elnagyolt megközelítés a hazai médiára?

– Sajnos elég jellemző. Szinte minden riasztó bűntettnél felvetik a pszichiátriai betegség lehetőségét, sőt valószínűségét. Mi több – miként a fenti ügy esetében is - akadnak szakértők is, akik minden szakmai és etikai szabályt felrúgva képesek teljes bizonyossággal állítani, hogy az elkövető pszichiátriai beteg; akár pontos diagnózist is megállapítanak így látatlanban, sőt jó részletesen el is magyarázzák, pontosan le is vezetik, miként következett a cselekmény egyenesen a betegség tüneteiből.

– A borderline-kór viszonylag későn leírt tünetegyüttes. Egyes vélemények szerint pl. József Attila is ebben szenvedett. Megfogalmazhatók néhány szóban ennek jellegzetességei? Ténylegesen milyen perspektívájuk van az ebben szenvedő személyeknek?

– Nincs ilyen, hogy „borderline kór”; „borderline személyiségzavarról”, vagy más néven „érzelmileg labilis személyiségzavarról” beszélünk, ami önmagában nem betegség, hanem egy személyiségfejlődési zavar. Más kérdés, hogy lelki problémáikból, gyakori és intenzív belső feszültségeikből adódóan könnyebben alakulnak ki náluk klinikai tünetek, pl. szorongásos zavarok, pánikrosszullétek, evészavarok, kényszeres tünetek, depressziós állapotok, hajlamosabbak alkohol-, drogfüggőségre – de ezek a másodlagos zavarok nem tartoznak hozzá a személyiségzavarhoz. Egy átlagostól eltérő személyiségtípusról van szó, amelyre jellemzőek a szélsőséges, könnyen változó érzelmi állapotok, a fokozott érzékenység a frusztrációkra és sérelmekre, az érzelemszabályozás és feszültségtűrés gyengesége. Önértékelésük alapvetően negatív, nincs önbizalmuk, gyakran érzik rossznak, értéktelennek magukat, de néha túlkompenzálnak és az ellenkező végletbe csúsznak, amikor azt hiszik, mindenre képesek. Gyakran küzdenek identitásproblémákkal, bizonytalanok lehetnek céljaikban, érdeklődésükben. Szélsőségesen élik meg az eseményeket, szélsőségesen ítélik meg velük kapcsolatba kerülő személyeket is; vagy idealizálják, vagy leminősítik őket, vagy teljesen jónak, tökéletesnek és végtelenül segítőkésznek, vagy rossznak, értéktelennek, ellenségesnek élik meg őket. Egyik legfőbb jellemzőjük a fekete-fehér látásmód. Nagyon fontosak számukra a kötődési kapcsolatok, de megtartani azokat nehezen tudják, kapcsolataik éppen az ő szélsőséges érzelmi reakcióik miatt nagyon konfliktusosak és labilisak. Viszont ez a személyiségzavar egy nagyon széles kategória, sok féle változata és súlyossági foka lehetséges. Vannak az érintettek között olyanok, akik átlagos körülmények között, és érzelmileg kevéssé fontos helyzetekben egészen jól alkalmazkodnak, és a problémák csak az érzelmileg fontos intim kapcsolatokban és a váratlan stresszhelyzetekben jelennek meg. Ez az enyhébb változat már közel áll a normál személyiséghez, hiszen ilyen helyzetekben mindannyian erőteljesebben és szélsőségesebben reagálunk.
Nagyon fontos egyébként is leszögezni, hogy általában nincs éles határ sem a normál és kóros személyiség, sem a normál és kóros lelki működésmódok, sem a lelkileg egészséges állapot és a betegségek között. Alig van olyan pszichiátriai tünet, amelynek enyhébb változata ne fordulhatna elő bizonyos körülmények között bármelyikünkkel. Szeretik az emberek a pszichiátriai betegeket valami egészen másnak, önmaguktól alapvetően különbözőnek képzelni, pedig ez nincs így. Éppen ez a feltételezett különbözőség ad alapot a betegektől való félelemre, a leminősítésükre, kirekesztésükre és stigmatizálásukra. Ezért lenne hihetetlenül fontos, hogy a média segítsen ellensúlyozni és a realitás felé terelni ezt a hamis képet, és ezért hihetetlenül ártalmas és felelőtlen dolog ennek a hamis, előítéletes képnek a megerősítése.

– Közleményükben olvasható, hogy a pszichiátriai betegek nagyobb valószínűséggel válnak bűncselekmények áldozataivá, mint elkövetőkké; közöttük nem több az agresszív bűnöző, mint az a lakossági arányukból következne; az életellenes bűncselekményt elkövető pszichiátriai betegek tettei mögött sem a betegség az egyetlen magyarázó tényező. Mennyire közismertek ön szerint ezek a tények a hazai lakosság körében?

– Úgy gondolom, semennyire sem közismertek, mint ahogy a fenti adatok, a normál és kóros lelki működés, az egészség és betegség közötti fokozatos átmenet és elhatárolhatatlanság ténye sem.
Az, hogy „nem több”, egy finomított és pontatlan fogalmazás volt tőlem, mert valójában kevesebb az agresszív bűnöző a pszichiátriai betegek között, mint a lakossági arányukból következne. Egyedül az antiszociális személyiségzavarban (vagy régi nevén pszichopátiában) szenvedők között magasabb a bűnözési arány, mert ez a személyiség képtelen az empátiára és nem hatnak rá a büntető visszajelzések. Ők viszont csak igen kis részét teszik ki a lelki zavarral, illetve mentális betegséggel élőknek.
Hatalmas tehát a média felelőssége abban, hogy ezzel kapcsolatban milyen információkat, nézeteket és attitűdöket közvetít. Jobb lenne, hogy a pszichiátriai betegekkel való ijesztgetés helyett a mentálhigiénés kultúra fejlesztéséről, a megelőzés fontosságáról és a hatékonyabb – nemcsak gyógyszerfelírásra szorítkozó – pszichiátriai ellátó rendszer kiépítésének szükségességéről beszélnének. Ez a rendszer és ez a szemlélet nem izolálni, kirekeszteni, kórházba zárni akarja, hanem a családban, a lakó- és munkahelyi közösségeiben és egyéb emberi kapcsolatrendszerekben megtartva igyekszik kezelni a mentális betegséggel élő személyeket; nemcsak gyógyszerekkel, hanem komplex pszichoszociális segítségnyújtással; nemcsak a betegséget, hanem az egész embert kezeli; nem izoláltan, hanem környezeti kapcsolatait figyelembe véve, sőt adott esetben bevonva, illetve nekik is segítséget nyújtva. A megelőzés részben az enyhébb lelki problémákkal küzdő, kapcsolati, életvezetési nehézségekkel, krízis- és stresszhelyzetekkel küzdő személyek ideje korán való pszichoterápiás vagy pszichoszocális megsegítését jelentené, részben a lelki egészségfejlesztés elterjesztését és az egészséges személyiségfejlődés hatékonyabb elősegítését pl. az oktató- nevelési rendszerekben, a sport területén és a fiatalokat alkalmazó munkahelyeken. Ezek a változások lennének azok, amelyek tovább csökkentenék a pszichiátriai betegek részéről, ha ritkán is, de azért persze előforduló erőszakos cselekményeket is, és javítanák az úgynevezett normál lakosság pszichológiai kultúráját, lelki érettségét, felelősségérzetét, konfliktuskezelő képességét is, ami ugyancsak javítana a bűnözési statisztikákon.

– Gyakran előfordul, hogy egy-egy riport előítéleteket gerjeszt, indokolatlan félelmet és gyanakvást kelt a lakosságban, az e zavarral élők szűkebb környezetében, az érintetteknek pedig azt sugallja, hogy nincs remény a gyógyulásra. Mit tehet a szakma ez ellen? Kap elég nyilvánosságot a másféle szemlélet is?

– Minden bizonnyal többet tehetne a szakma. Szükség lenne egy tudatos együttműködésre, összefogásra a jó szándékú médiaszakemberek és a változást szorgalmazó szakmai szervezetek, illetve szakemberek között.

– Mi az a Citrom díj? Ki kapta a 2011-es díjat?

– A Citrom díjat, az Antistigma Egyesület ítéli oda demokratikus szavazással, a legstigmatizálóbb médiaközlésnek. Úgy tudom, 2011-ben az első díj jelöltje olyan durva fenyegetésekkel támadta az egyesületet, hogy elállt a jelölt nevének a közzé tételétől.
Az Antistigma Egyesület egy pozitív díjat is alapított, a leginkább stigmatizációcsökkentő médiaközlés szerzője számára. Ezt a díjat Babarczy Eszter nyerte el.

Nagy Zsuzsanna

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A személyiségzavarok pszichodinamikus pszichoterápiája

Mivel a személyiségzavarokra az új évezredben különösen sok kutatás irányult, mint várható, ez a kötet nagyon gazdag és sok újdonságot tartalmaz. Csak tanulmány méretében lehetne méltó és igazságos ismertétest írni róla, különösen, ha a recenzens néhány vitapontot is ki akarna emelni.

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Hírvilág

Hogyan viszonyulunk a mentális betegekhez?

Online lakossági kérdőív készült a mentális betegekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálatához. A Simon Lajos egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeuta által vezetett kutatócsoport a mentális zavarral élőket érintő stigmatizáció felmérésére és a hazai antistigma programok hatásvizsgálatára vállalkozott. A cél a hatékony nemzeti antistigma program kidolgozása.

Hírvilág

Mentalizáció a klinikai gyakorlatban

A mentalizáció a személyiségfejlődési folyamatban alakul ki és szervül, alapja a biztos kötődés az anyával illetve a gondozó környezettel...

Agykutatás

A Parkinson – betegek világnapjára

TAKÁTS Annamária

A Parkinon - kór az Alzheimer - kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. Hosszú ideig mozgászavarnak tartották mozgáslassulással, izommerevséggel, remegéssel, testtartás zavarral és esésekkel, a beszéd és az arckifejezés megváltozásával. Az utóbbi 10 - 15 évben ismert lett, hogy a tüneti kép sokkal gazdagabb, a betegség érinti a fizikai, szellemi és lelki működéseket is.